Rogán, Bajnai és Mesterházy együtt tüntet a nácizmus ellen

Náciellenes tömegtüntetést tartanak vasárnap délután háromkor a Kossuth téren Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő parlamentben elhangzott náci kijelentései miatt. A demonstráción beszédet mond Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az MSZP részéről Mesterházy Attila pártelnök, az Együtt 2014 mozgalom részéről pedig Bajnai Gordon volt miniszterelnök is. Felszólal Ungvári Tamás, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kuratóriumi elnöke is. A tüntetésen fellép Hernádi Judit és Somló Tamás, a rendezvény moderátora Bombera Krisztina lesz.

2012. november 29., 16:22

A Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstrációt eredetileg az Alapítvány kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezi a Facebookon, de csütörtökön bejelentette csatlakozását az Együtt 2014 is, írja az

Index.

Közleményük szerint az Együtt 2014 a leghatározottabban elutasítja a gyűlöletkeltés, a rasszizmus és az antiszemitizmus minden megnyilvánulását. „A minap a magyar Parlamentben olyan szavak hangzottak el, amelyeket egyetlen modern jogállam parlamentjében sem lehetett volna elmondani, mert törvényi és erkölcsi tiltás alatt állnak. A gyűlöletbeszéd és a kirekesztés nem politikai kérdés, hanem élet és halál kérdése minden olyan nemzet számára, amely békében akar élni. A kirekesztés elleni következetes fellépés minden demokrata és minden tisztességes ember számára erkölcsi parancs” – olvasható közleményükben.

A szervezők mellett kifejezte részvételi szándékát a Raoul Wallenberg Egyesület, az Országos Örmény Önkormányzat, a Magyar Nők Szövetsége, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Országos Szövetsége, valamint a Kék szalaggal a demokráciánkért civil mozgalom is.

A jobbikos Gyngyösi Márton hétfőn a parlamentben a Németh Zsolt külügyi államtitkárhoz intézett felszólalásában azt kifogásolta, hogy a kormány nem áll Palesztina oldalára a gázai konfliktus ügyében. Ezután azt mondta: „pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”.