Riadalom az óvodában: megfertőzhette társait agyhártyagyulladással

Szinte az egész halásztelki óvodát fertőtlenítették azután, hogy kórházba került egy agyhártyadulladásban szenvedő kislány. A hét közepétől már nem járt óvodába, de csak szombaton derült ki, hogy fertőző betegségben szenved. Súlyos állapotban került kórházba. Mintegy 60-70 gyerek és óvodai dolgozó érintkezhetett a kislánnyal, mindannyian antibiotikumot kapnak. A kislány már jobban van.

2011. március 1., 12:17

Az ötéves kislány a hét közepén lett beteg, azóta nem is volt óvodában: otthon gyógyult. Péntek este rosszabbul lett. Az óvodát szombaton értesítette az ÁNTSZ, hogy a kislány vírusos agyhártyagyulladásban szenved. A 60-70 gyerek, akikkel kapcsolatba kerülhetett, antibiotikumot kap. „Vasárnap reggel elindult a forródrót és az összes szülő megkapta az értesítést, akinek a gyereke ebbe a csoportba járt és az ÁNTSZ kiosztotta nekik a gyógyszereket. Tehát azok a gyerekek, akik szorosan érintkeztek vele, azok még vasárnap, a többiek, akikkel érintkezhetett még, a mai nap folyamán kapják meg” – mondta Urbán Miklósné, a Tündérkert Óvoda vezetője az

RTL Híradónak.

A többieket, akik nem a beteg gyerek csoportjába járnak, nem kell a vírustól félteni. Nekik felesleges a 2 napos antibiotikum kúra. Ennek ellenére a legtöbb szülő hétfőn nem adta be óvodába a gyerekét. Az egyik csoportban például csak ketten aludtak a csendes pihenőn. Az ötéves kislány szombaton lett igazán rosszul. Akkor került Budapestre, a László Kórházba. Jobban van és a láza is kezd csökkenni.