Rétvári Bence ezúttal még önmagán is túltett, olyan pofátlan választ adott

2018. október 30., 10:55

Szerző:

– Olyan személy, amely számtalan gazdasági társaság eltüntetésébenj átszott szerepet biztosan jó gazdája az állami pénzeknek?

Ezt az egyszerű kérdést tette fel Kásler Miklós humánerőforrás-miniszternek Bangóné Borbély Ildikó. A szocialista képviselő azt akarta tudni, hogy nem tartja-e visszásnak a miniszter, hogy a Duna Aréna felépítésrése és üzemeletetésre súlyos állami pénzek kerültek felhasználásra és kerülnek elköltésre. A Magyar Állam különböző jogcímeken száz millió forintokat fordít ennek az épületkomplexum fenntartására, működtetésre.

„Mindeközben a Duna Aréna működtetésért felelős Bp2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója nevéhez számtalan olyan gazdasági társaság köthető, mely végelszámolás, vagy felszámolás, vagy kényszertörlés alatt áll” – írta a politikus. Kérdése nyilván arra vonatkozott, hogy mintegy hatvan cég volt bejegyezve 2010 óta abban a 165 négyzetméteres rózsadombi lakásba, amely Bártfai-Mager Andrea tulajdonában áll. A nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter férjéhez, Balogh Sándorhoz kötődnek ezek a vállalkozások. Neki több, Afrikával foglalkozó alapítványa van, részben az ő elgondolása alapján valósultak meg a nemzeti kereskedőházak, egyik szervezője volt a Budapest-Bamako Rallynak, és sok egyéb mellett a vizes vb-t szervező Bp2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója is. Cégbirodalma hatalmas, több mint kétszáz társaságban van vagy volt érdekeltsége, és ezek meghatározó része már nem működik.

A cégek ráadásul szinte kivétel nélkül felszámolással vagy kényszertörléssel szűntek meg. A cégháló százmilliókkal károsította meg a magyar államkasszát. Csakhogy a legtöbb kioktató írásbeli választ magáénak tudó KDNP-s államtitkár, Rétvári Bence azzal állt elő minisztere nevében:

„A közpénzek kezelése iránti aggodalom hiteltelen egy olyan párt képviselőjétől, amelynek kormányzása alatt hazánk 1990-et követő időszakának legnagyobb korrupciós ügye megtörténhetett. A 4-es metró beruházással Önök - egyik kedvenc szervezetük, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálata alapján - 167 milliárd forint kárt okoztak, és a szálak egészen egykori miniszterelnökükig vezetnek.

Hadd emlékeztessem arra is, hogy egykori párttársa és miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc olyan emberekre bízta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. irányítását, akiket jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság hűtlen kezelés kísérletének tette miatt.

Ilyen emberekre bízták Önök a nemzeti vagyon kezelését. A választók mindezt nem felejtették el és tavasszal, kétharmados többséggel, folyamatában harmadszor is a Fidesz-KDNP-nek szavaztak bizalmat” – írta Rétvári Bence.