Rendőröket sodorhatott veszélybe autójával egy borsodi férfi
A debreceni ügyészség kezdeményezte annak a 30 éves borsodi férfinak az előzetes letartóztatását, aki november 7-én rendőröket veszélyeztetett autójával. - írja a Borsodihír.
Megalapozott gyanú szerint a férfi a hajnali órákban ittasan, érvényes jogosítvány nélkül, a kijárási korlátozást figyelmen kívül hagyva közlekedett egy borsodi kisvárosban. Amikor a rendőrök intézkedés alá akartak vonni, a gyanúsított nem állt meg, sőt menekülés közben hirtelen és erőteljesen az egyenruhások gépkocsija felé kormányozta járművét. A szolgálati autó vezetője úgy tudta elkerülni a karambolt, hogy a fékre lépett és az útpadkára húzta a kocsit.
A büntetett előéletű férfi őrizetben van, letartóztatásáról a Debreceni Járásbíróság dönt. Hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és ittas járművezetés is szerepel a gyanúsításában.
A férfi az őrizet elrendelése miatt panasszal élt, míg védőjével együtt a gyanúsítás ellen indokolás nélküli panaszt tett, tagadva a bűncselekmény elkövetését. A férfit közlekedési szabálysértések miatt korábban már többször elmarasztalták, jogosítvánnyal sosem rendelkezett, ennek ellenére – állítása szerint – gyermekkora óta rendszeresen vezetett.