Rendkívül megviselte az idős krónikus betegeket a legdurvább járványhullám

Minden negyedik vizit elmaradt, rosszabbul aludtak, magányosnak érezték magukat, ráadásul a memóriájuk is romlott a hatvan év felettiek jelentős részének a harmadik hullámban.

2022. szeptember 7., 14:43

Szerző:

Súlyos következményei voltak a járványt övező társadalmi változásoknak és járványügyi intézkedéseknek a leginkább veszélyeztetett korcsoportban – ez derül ki egy kutatásból, amely arra világít rá, hogy amíg fizikálisan kevésbé, mentálisan annál inkább érintette az idősebb korosztályt a magyarországi koronavírus-járvány legerősebbnek számító, harmadik hulláma, írja a 24.hu.

A vizsgált 60 év feletti korosztály jelentős részénél fokozódott a magányosság érzése, még akkor is, ha jelentősen többet használták az internetet kapcsolattartásra. Az Orvosi Hetilapban július végén egy olyan kutatás jelent meg, amely kifejezetten a 60 év felettiek életmódjára, mentális és fizikális egészségére fókuszált.

A kutatás során három szempontból vizsgálták a 60 év felettieket:

  • a pandémia és a korlátozások milyen módon befolyásolták a résztvevők életmódját?
  • Hogyan befolyásolták a krónikus betegek ellátását?
  • A pandémia milyen módon hatott az általános fizikai és mentális egészségre, pszichés állapotra, életminőségre?

A válaszadók közel felénél (47 százalékánál) romlott a szubjektív alvásminőség, hasonló arányban (46 százaléknyian) számoltak be arról, hogy fokozódott a magányosság érzete, a válaszadók közel felének csökkent a fizikai aktivitása, és a jövőjét reménytelenebbnek érezte, a memóriáját a válaszadók 25 százaléka érezte rosszabbnak a korábbihoz képest, mindezt tetézte az, hogy 80 százalékuknál csökkent a barátokkal és rokonokkal történő kapcsolattartás, miközben 71 százalékuknál emelkedett a digitális szolgáltatások használata.

A kutatásban résztvevő 60 év felettiek 86 százalékának legalább egy krónikus betegsége van. Azon megkérdezettek, akik krónikus betegek – közülük több mint 70 százalék magasvérnyomás-betegségben szenved –, bevallásuk szerint gondozott betegségeikkel kapcsolatosan csupán az esetek 15 százalékában igényeltek orvos-beteg találkozást, írja a lap. Döntő többségük meg is kapta a szükségesnek vélt orvosi ellátást: a vizit személyes találkozás formájában az esetek 56 százalékában, míg telefonos vagy online formában az esetek 21 százalékában történt meg. Ám az esetek kevesebb mint negyedében elmaradt a vizit; 14 százalékban a páciens, míg 9 százalékban az egészségügyi ellátó mondta le – derül ki a kutatásból.

(Kiemelt képünk illusztráció: Egészségügyi dolgozó egy lakót olt be a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának első adagjával a fővárosi Kálvin János Református Idősek Otthonában 2021. január 31-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.