Reggeli dugókat okoz Tarlós bejelentése
Egyelőre még a BKV-nál is bizonytalanok abban, hogy sül el a pénteken bejelentett metrókocsikivonás. Csúcsforgalmi időszakban (reggel) 10-15 másodperccel hosszabbodik a menetidő, ami szakértők szerint nem vészes.
Tarlós István főpolgármester pénteken bejelentette, hogy a metrótüzek után konzultáltak az orosz gyártóval, és kivonják a forgalomból a 40 évesnél öregebb metrókocsikat. Ez a 2-es és a 3-as vonalon összesen 43 kocsit jelent, ami az összes kocsi több mint tíz százaléka. A városháza számításai szerint ez azt jelenti, hogy a 2-es metróvonalon 2 perc 20 másodperc helyett 2 perc 30 másodpercenként jár majd a metró, a 3-as vonalon pedig 2 perc 30 másodperc helyett 2 perc 45 másodpercenként.
Gulyás Attila, a metrósok szakszervezetének (VTDSZSZ) elnöke az
Indexnek elmondta, hogy a 43 kocsi kivonása becslése szerint egy-egy szerelvény kiesését jelenthet mindkét vonalon. A két vonalnak összesen 369 kocsija van, ebből 304-nek kell állandóan rendelkezésre állni a folyamatos üzemhez.Véleménye szerint az üzem így is feszített lesz. Ha a szokásos napi meghibásodások folytatódnak, akkor egy-egy elromlott kocsi kiesését sokkal jobban megérzi a vonal, mint eddig. Lehetnek állomások, ahol utasok ilyen esetben nem férnek fel a metróra, tumultuózus jelenetek alakulhatnak ki.
Tarlós István az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a kocsik kivonásából a budapestiek talán még keveset fognak észlelni, de ha ennél jelentősebben ritkulna a járatok száma, az már nagyon komoly problémát jelentene. Hangsúlyozta: akkor a peronokon olyan tömeg várakozna, ami miatt "a potenciális balesetveszély kockázatát" már nem lehetne vállalni. Mint fogalmazott, szélsőséges esetben el lehet oda jutni, hogy akár csúcsidőben le kell zárni a metrót - ennek a valószínűsége nem túl nagy, de elméletileg nem kizárt. Ez - tette hozzá - közlekedési káoszt idézne elő a városban.