Rég nem látott magasságban az MSZP
A teljes népességen belül nőtt az MSZP és a Fidesz támogatottsága: a megkérdezettek 31 százaléka a kormánypártot, 11 százaléka az MSZP-t támogatja. A Jobbik támogatottsága az előző hónapban mérthez képest egy százalékponttal esett, a párt így 12 százalékon áll.
A pártválasztókat vizsgálva szintén meghatározó az MSZP erősödése. A szocialista párt támogatottsága három százalékponttal nőtt az előző hónaphoz képest, jelenleg a pártválasztók 18 százaléka szavazna a pártra, ami 2016 júniusa óta a legjobb eredmény, amit a Republikon Intézet mért.
A pártválasztók körében a Fidesz 50, a Jobbik 19, a DK 5, az LMP 3, az Együtt pedig 2 százalékon áll.
A Republikon Intézet 2016 februárja óta folytatott kutatásainak eredményeit vizsgálva látható, hogy a választók pártpreferenciája az utóbbi évben nem változott meg jelentős mértékben.
A legnagyobb ingadozás a kormánypárt támogatóinak arányában figyelhető meg, amely az év során 43 és 51 százalék között mozgott. A Fidesz támogatottsága májusban, illetve júliusban érte el a mélypontot jelentő 43 százalékot. A többi párt esetén kisebb a különbség a legjobb és legrosszabb eredmény között. A Jobbik támogatóinak aránya 17 és 22 százalék, az MSZP támogatóinak aránya 15 és 20 százalék között mozgott, majd az év utolsó hónapjára mindkét párt támogatottsága a rá jellemző sáv közepére állt be. Az év végére a DK eredménye stabilizálódott a leginkább: a párt támogatóinak aránya szeptember óta rendre 5 százalék a pártválasztók körében. 2016 során az LMP-re a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöb körüli ingadozás volt a jellemző, ezt az 5 százalékos támogatottságot csak júliusban tudta meghaladni a párt.
Látható tehát, hogy 2016 során voltak kisebb-nagyobb ingadozások a pártpreferenciában, azonban az erőviszonyok összességében nem változtak – olvasható a Republikon Intézet elemzésében.