Rangos emberi jogi díjjal tüntetik ki a Magyar Helsinki Bizottság vezetőit Németországban
A tekintélyes Pro Asyl Alapítvány emberi jogi díját idén Kádár András Kristóf és Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság két társelnöke veheti át. A legnagyobb német menekültügyi szervezet elismerését a Majna-parti Frankfurtban adják át holnap – jelentette be az MHB honlapján.
A Pro Asyl azzal indokolta a két magyar jogvédő elismerését, hogy az MHB a folyamatosan romló körülmények dacára is következetesen kiáll a jogállamiság és az emberi jogok mellett.

A német alapítvány különösen fontosnak találta a bizottságnak a menekülők jogvédelméért folytatott áldozatos tevékenységét. A magyar civil szervezet ingyenes jogsegélyt biztosít menedékkérőknek a menedékjogi eljárásban, míg a már védelemben részesítetteknek a családegyesítésben segít. Emellett az MHB az emberi méltóságot védelmezi a jog és nyilvánosság eszközével, segítséget nyújt menekülőknek, fogvatartottaknak, hatósági erőszak és önkény áldozatainak, valamint a magukért vagy közösségükért kiálló és ezért meghurcolt polgároknak.
A Pro Asylt 1986-ban Jürgen Micksch lelkész alapította és a legtekintélyesebb menedékjogi civil szervezetnek számít Németországban. Emberi jogi díját 2006 óta ítéli oda elsősorban a menedékjog területén tevékenykedő és példát mutató személyeknek.
Érdekesség, hogy az első elismerést is a Magyar Helsinki Bizottság aktuális vezetője vehette át, akkor Kőszeg Ferencet illette a díj.
Azóta egyházi személyeket, újságírókat, jogászokat és civil aktivistákat jutalmaztak. Tavaly egy evangélikus lelkésznőt, Doris Otminghaust és zsidó hitközségi vezetőt, Wolfgang Seibertet tüntették ki. Mindketten kiutasított afgán menekülőket fogadtak be és részesítettek egyházi azíliumban, védelemben.