Rainer M. János: „A csontvázak egyszer kilépnek a sírkamrából”

Az 1956-os Intézet főigazgatója szerint más-más okból, de sem az állampárt, sem az ellenzék nem akart politikai demonstrációt Nagy Imréék újratemetéséből – olvasható

hvg.hu: Mai szemmel nehéz megérteni, miért ment bele a magyar állampárt Nagy Imre és társainak újratemetésébe. Egy évvel korábban, 1988-ban még rendőrökkel verették szét a június 16-i megemlékezéseket. A viharos nemzetközi folyamatok vagy a hazai, növekvő társadalmi nyomás mozgathatta az MSZMP-t?

Rainer M. János: Két oka volt: egy nemzetközi és egy hazai. Miközben 1988-ban Grósz Károly pártfőtitkár még valóban szétkergette a pár száz embert mozgósító megemlékezést, addig a párizsi megemlékezés, a Pére-Lachaise temetőben állított szimbolikus sír és a kelet-európai átalakulások ezt az ügyet, 1956-ot és a temetetlen halottak ügyét a középpontba helyezték. 1986-tól, a 30. évfordulótól a nyugati tévés média ezt folyamatosan tematizálta.

hvg.hu: Nem érezte a párt, hogy ha itt enged, akkor a rendszernek annyi? A kádári rendszer 1956 leverésére alapozta a legitimitását.

R. M. J:. Valószínűleg azt gondolták, hogy mederben tudják tartani a folyamatokat. A nemzetközi nyomás mellett a válság révén olyan volt a vezetés közérzülete, hogy egy posztkádári helyzetben engedni lehet az 56-os „problémán”. Az értelmiség 1956 miatti feszültségét néhány jól irányzott gesztussal akarták leszerelni. Az egyik ilyen gesztus lett volna a temetés, de csak mint humanitárius gesztus, nem mint politikai rehabilitáció. Enyhítés '56 addigi megítélésén igen, de forradalomként való elismerése nem. Ahogy a gazdaságban is számos lépést megtettek, amiről úgy gondolták, összeegyeztethető valamiféle piacelvű szocializmussal, ugyanúgy elképzelhetőnek tartották, hogy létezik valamiféle pluralista politikai modell, ahol az MSZMP megőrzi vezető szerepét.

hvg.hu: Tehát egyértelműen a rendszer megmentéséről volt szó, még a reformerek részéről is. Pozsgay Imre is később hozzátette elhíresült, népfelkeléses nyilatkozatához, hogy a népfelkelés szó azért találó, mert „nem hordoz szovjetellenes tartalmat”.

R. M. J.: Így van, ez egy neutralizáló fogalom volt, ezt Pozsgay el is mondta a párt Politikai Bizottságában, hogy ne kelljen forradalomnak hívni, mert az a másik oldal kifejezése. Nagyon is igyekeztek új szavakat, egy másik nyelvet létrehozni, ami más, mint az ortodox MSZMP nyelve, de nem is az ellenzék nyelve, valami olyasmi, amit ők gorbacsovinak hittek. Érzékelték tehát a hazai nyomást is, és úgy látták, ha elismerik a párt súlyos hibáit (hogy ti. nem engedte eltemetni a halottakat), az megoldja a dolgot.

Nem tudom persze, miért gondolták így, hiszen a közhangulat érezhetően feszültebbé vált. Amikor ők 1988 késő őszén elkezdtek azzal foglalkozni, hogy rendezzenek egy humanitárius, zártkörű, családi temetést, akkor Lengyelországban Jaruzelski megbízottai már arról tárgyaltak Walesával, hogyan és milyen tárgykörben rendezzenek nemzeti kerekasztal-tárgyalásokat.

hvg.hu: 1988 késő őszén adta elő Grósz Károly a hírhedt fehérterroros beszédét is, pár hónapra rá meg „gazdasági szükségállapotról” tehát egyfajta puccsról gondolkodott hangosan.

R. M. J.: Igen, érzékeltette, hogy tud ő a régi nyelven is beszélni. 1956-ról is.

hvg.hu: Milyenek voltak a hatalmi viszonyok a párton belül akkoriban? Hogyan állt a Grósz/Fejti-féle keményvonalasok és a Pozsgay/Nyers-féle reformerek küzdelme?

R. M. J.: Nagyon gyorsan változtak a hatalmi viszonyok. A fordulatot az 1988-as pártértekezlet jelentette, ahol az akkor egyetlen erős és cselekvőképes központ, a Grósz Károly-féle „keményvonalas reformer”-vonal vette át az irányítást. Ők a gazdasági reformokban készek voltak olyan messzire elmenni, amiről 68-ban nem is álmodtak, ugyanakkor igényt tartottak arra, hogy politikailag minden folyamatot kézben tartsanak, sokkal erősebben, mint a hanyatló és leépülő Kádár János. Grósz rendezte meg Kádár eltávolítását, orosz segédlettel, de úgy látta, jót tesz a párton belüli konszenzusnak, ha beemeli a reformereket, így került Pozsgay, Nyers és Németh Miklós a Politikai Bizottságba.

hvg.hu: Viszont a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság jegyzőkönyveiből kiderül, hogy legalábbis az újratemetésről nem volt nagy vita a keményvonalasok és a reformerek között. Még a reformerek is arra intettek, nehogy az események túllépjenek a kegyeleti aktuson.

R. M. J.: Mindenesetre így indultak neki. Közben egyre viharosabban változtak az események, 1989 január végén volt Pozsgay bejelentése a „népfelkelésről”, utána már nem lehetett ellenforradalomról beszélni. Úgy kellett tenni, mintha az MSZMP be tudná fogadni ezt az egész 1956-ot, mintha be tudná emelni a párttörténetbe. Ahhoz képest, hogy '88 nyarán Grósz még azt mondta, Nagy Imre súlyos vétkeket követett el, amelyek törvényes eljárást vontak maguk után. Ő akkor még nem akarta integrálni '56-ot – ezt most már nem lehetett megtenni. Aztán a párt elfogadta a politikai pluralizmust, tehát egyik lépés jött a másik után.