Putyin, Orbán, Erdogan

A politikai hatalomgyakorlás új modelljét kell regisztrálnunk: az „autokrata demokraturát”. Ez jellemző módon a nehéz viszonyok között élő, de növekedési potenciállal rendelkező országokban jön létre. Mind az életkörülmények, mind a demokratikus kultúra javítása lehetségesnek tűnt. Az átmenetet erőskezű politikusok vezényelnék le: Vlagyimir Putyin Oroszországban, Orbán Viktor Magyarországon és Tayyip Erdogan Törökországban.

Voltak sikerek, és valódi támogatás is a lakosság részéről. De azután történt valami! Az erős férfiak először az ellenzéket kezdték fojtogatni, majd később a kritikus médiákat is. Az állami struktúrákat a saját igényeiknek megfelelően alakították át. A bírálók táborokba vagy börtönökbe kerülnek, esetleg kivándorolnak. Ennek ellenére a lakosság többsége őket választotta. Egy részük persze – leggyakrabban a képzett középosztály – tiltakozott. Ezeket ledorongolták. Ezután a látszólagos demokraták már valóban olyannak mutatkoztak, mint amilyenek a valóságban: autokratáknak, akik senkit nem tűrnek meg maguk mellett.

Hogy a népszerűségüket növeljék, és eltereljék a figyelmet első sikertelenségeikről, az autokraták nacionalistákká változtak át. Agresszív módon gyászolják a nagyszerű múltat: Putyin a Szovjetuniót, Orbán Nagy-Magyarországot és Erdogan az Oszmán Birodalmat. Rokonlélekként egymás támogatását keresik. Egyre radikálisabb módon élik meg az áldozati mítoszt. Vajon meddig mennek el?