Puch László: Én már nem emlékszem semmire, ha mindenre emlékeznék, akkor már régen messze lennék

– A Népszava kiadója nagyon súlyos válságba került a 2010-es évek végére, s a Geomédia Kiadó tulajdonosa, Horváth László keresett meg, hogy segítsek neki életben tartani a baloldali sajtót. Amikor vele történt ez a tragédia (Horváth László 2017 elején meghalt – a szerk.), akkor rám maradt – mondta médiaportfólióját és médiavásárlásait, azaz eladásait aligha megmagyarázva Puch László kedd este a Spinoza Színházban, ahol Rangos Katalinnal beszélgetett. 

Több, mint szemtanú – sorozat: Puch László. Ezzel a címmel hirdetett ugyanis beszélgetőestet Ragnos Katalin rádiós újságíró. Az esemény leírása úgy szólt, hogy a vendég az MSZP egykori pénztárnoka lesz, aki a Népszavát és a Vasárnapi Híreket kiadó XXI. század Média Kft. mögötti Horizont Handels und Industrie AG meghatározó tulajdonosaként „napjainkban bezárta a Vasárnapi Híreket és eladta a Szabad Földet. Nem csak ennek okáról és körülményeiről kérdezi beszélgető partnere Puch Lászlót, hanem a média túlerő kialakulásának folyamatáról is” – állt a meghívóban.

Ennek megfelelően Puch az első, a laptulajdonait, elsősorban a Szabad Föld eladását érintő, valamint a Népszava helyzetét firtató kérdésekre azt mondta: – Komoly érdemeim vannak, hogy a Népszava ma még működik és van egy jó újságírókkal megáldott, komoly szerkesztőséget működtető lap. Egy olyan lap, amely valóságot írja, tehát nem az álhíreket. Ez a lap ma piacvezető.

Puch László arra a kérdésre többször sem válaszolt, hogy honnan tudták meg a népszavások, hogy ilyen döntő változások elébe nézek, s hogy a kiadóvállalt megvált az eddig a lapcsoporton belül egyedül nyereséges Szabad Földtől, továbbá a Vasárnapi Hírek úgy, ahogy van integrálódik a napilapba. Állítása szerint ugyanakkor a döntést nem egyedül hozta meg.

Rangos Katalin és Puch László a zsúfolásig telt Spinoza Színházban beszélgetett

Fotó: 168 óra

– Városi legendákról nincs miért beszélni – mondta az Orbán Viktorral tartott titkos találkozójára vonatkozó kérdésre, amikor a csapongó házigazda a Népszava másodszori, 2016-os megvásárlásáról érdeklődött. Puch indulatosan reagált a pletykára, miszerint a kormányfő titkos kúriájára egy mikrobusz szállította, s ott Orbán kérte fel a Népszava névre vételére.

Azt viszont elismerte, ha a kormány keresztbe akart volna tenni a lapvásárlásnak, akkor megtehette volna. (Később egy újságírói kérdésre sem kaphatott ennek részleteit ismertető választ, ugyanakkor Puch szavaiból elsősorban az állami hirdetések lapfenntartó jelentőségére lehet és kell következtetni.)

A kormányzati hirdetések kapcsán Puch ismét kissé emelt hangon kérte számon a sajtón és a „liberális közvéleményen”, hogy amíg 2010 után mindenkit az érdekelt, miért nincs az ellenzéki lapokban kormányzati hirdetés, most pedig azt kéri számon mindenki, hogy van.

– Természetesnek tartom, hogy egy ellenzéki lapban is vannak állami hirdetések – jelentette ki.

Mert a Népszava ellenzéki lap volt és az is maradt, marad – mondta többször is. Puch megismételte azt a korábbi álláspontját is, aki olvassa a lapot, az tudja, hogy egy valóban ellenzéki lapot tart a kezében. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy a szerkesztőség visszadobott kormányzati hirdetést, amikor úgy érezte, hogy annak tartalma már tényleg túl van azon a határon, ami lapjain elfér.

Arról, hogy az állami hirdetésekért cserébe kért-e, vagy pontosabban mit kért az Orbán-kormány, Puch azt mondta:

– Van pár peremfeltétel, amit én ott egyszer el is mondtam a szerkesztőségnek. Ezek közül az első, hogy csakis a valóságot lehet írni, és semmiféle bulvár-blikkflangos történetek irányába nem megy el a lap. A másik a család, azaz hogy amíg a politikához, közpénzekhez és közhatalomhoz nincs köze egy politikus családtagjának, addig nem szerepel. De meg kell nézni: van Tiborcz-ügy, van Kósa-család, van Elios, viszont az a Népszavában nem szerepelhetne, hogy kinek, milyen a szexuális irányultsága. Szerinte semmilyen más esetben nincs tilalom, még a politikusi családtagokat érintően sem, ahogy másban sem. Sőt, azt is állította:

– Nem értek hozzá és nem szólok bele (a lap tartalmában – a szerk.), engem egy dolog érdekel, hogy minden hónapban megkapják a fizetésüket és hogy nőjön a példányszám.

Puch nyíltan beszélt arról is, hogy komoly lapot csinálni sokba kerül és ezt egyelőre még az előfizetők nem tudják, s nem hajlandóak megfizetni, ezért valóban a Népszava fennmaradása a kormányhirdetéseken múlik – ezt később újságírói kérdésre is kimondta. Megerősítette a kérdező felvetését, igaz-e, hogy a Népszava hirdetési bevételeinek 50-55 százaléka állami hirdetési pénz.

Az MSZP volt pénztárnoka ugyanakkor egy kérdésre határozottan állította azt is, megtehette volna, hogy nemet mond a Szabad Föld eladására, de nem biztos, hogy hosszútávon ez segített volna életben tartani a Népszavát. Puch állítása szerint ugyanis megnézték, hogy a vidéki lap előfizetőinek korfája milyen, s hosszútávon nem hozott volna több nyereséget a Szabad Föld. Szerinte ha a legnagyobb példányszámú vidéki lap nyereségszerző-képességét meg akarta volna tartani, akkor kisebb mészárszéket kellett volna berendezni a szerkesztőségben. A Szabad Földből egyébként szerinte soha nem lehetett volna, nem is lehet politikai lap most sem, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt vásárolta azt meg, majd tovább is adományozta a Fidesz médiaholdingjának.  

Itt Puch jókedélyű sztorizgatásba kezdett arról, hogy amikor még Horváth László volt a lap tulajdonosa, egyszer megpróbáltak benne feladni egy MSZP-hirdetést, aminek eredményeként háromezer példánnyal csökkent az eladás. Szerinte egyébként a szerkesztőség 2003 előtt is hasonló összetételben működött, ahogyan kormányokon és politikai kurzusokon átívelően, ezért ő nem tart attól, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványban majd ne maradhatnának meg az eddigi újságírók, szerkesztők és lapkészítők. 

A médiatulajdonos azt is állította, a Szabad Földre vételi ajánlatot, nem pedig zsarolási ajánlatot kapott. Később az is kiderült, hogy június környékén, amikor – és állítása szerint ezután sem – a fideszes médiaholding létrehozásáról fogalma sem volt. Ugyanakkor szintén újságírói kérdésre Puch a beszélgetés végén azt mondta: nem merné kijelenteni, hogy akkor nem adta volna el, ha tud a holdingtervről, de biztos és megpróbálta volna elkerülni, hogy a két időpont – mármint az eladás és az alapítvány létrehozása – így összecsússzon. 

Elmondása szerint Hargitai Miklóst, a MÚOSZ elnökét és a Népszava szerkesztőségének vezetőségét tájékoztatta az eladási szándékáról, illetve a Vasárnapi Hírek bevonását, integrálását – lényegében megszüntetését – érintő tervekről. Azt is mondta, megbeszélték a felmerült aggályokat. A kérdésre, hogy ettől az eladástól függött-e a Népszava állami hirdetéseinek további sorsa, azt mondta: ilyen direkt összefüggést soha senki a tárgyaláson fel nem vetett neki.

– Hülyeség ellen nincs védelem – cáfolta ismét a hatvanpusztai kúriáról szóló történetet, ugyanakkor igyekezett elhumorizálni az ezt övező legendáriumokat, amikor például arra kérdezett rá Rangos Katalin, ha Orbán Viktorral nem is, akkor Mészáros Lőrinccel tárgyalt-e, azt mondta nem, de a további kérdésre előállt azzal, hogy Mészáros Lőrincet nagyon tehetséges üzletembernek tartja.

– A városi legendákat, amik e köré szerveződtek, teljesen felesleges firtatni, mert közük nincs a valósághoz

– jelentette ki többször. Hogy mégis kivel tárgyalt a kormányoldalon, s konkrétan miről, az nem igazán derült ki, hiszen többszöri kérdésre sem volt hajlandó elárulni a nevét. Nem politikai szereplővel kellett annak idején tárgyalni, hanem ügynökségi – vélhetően a reklámügynökségi, avagy a kormányzati hirdetéseket kezelő Nemzeti Kommunikációs Hivatal felőli – vonalon. Amikor a kérdező még egyszer megpróbálkozott, Puch humorosnak szánva odavágta:

– Én már nem emlékszem semmire, ha mindenre emlékeznék, akkor már régen messze lennék. 

Puch számára néhány kérdés kellemetlennek bizonyult

Fotó: 168 óra

Rangos ezek után a Simicska-Puch tengelyről próbált kérdezősködni, arról, hogyan alakultak annak idején a Fidesz és az MSZP közötti gazdasági kapcsolatok, továbbá az idevágó pletykákra is rákérdezett: 

– Sokszor elmondtam már, hogy sajnos nincs 70-30 – vetette oda Puch az egyeztetéseket és a forrásmegosztást érintő kérdésre, ugyanakkor a volt MSZP-pénztárnok csakis a médiaügyben volt hajlandó erről szót ejteni, s arról, hogy annak idején, a szocialista kormányzás alatt ők nem akarták kinyírni politikai ellenfeleiket, hanem együttműködve versengtek velük, mint a normális parlamentáris demokráciákban. Puch szerint ez vonatkozott a sajtóra is, ezért kapott arányosan, az ellenzék súlyának megfelelően például a Magyar Hírlap is kormányzati hirdetéseket. Orbán és Fidesz ezt gondolta másként, ezért törekedtek arra, hogy kiépítsék saját médiájukat – állami pénzen persze.

Ez utóbbi ugyanakkor egyszer sem hangzott el, ahogyan a jókedélyű, tegeződős beszélgetés lényegében teljesen elsiklott a korábbi korrupciós ügyek, valamint Puch esetleges szerepe a közpénzek egykori elköltésére, a közbeszerzések és állami beruházások esetleges politikai befolyásolására. Puch minden idevágó kérdésre visszatért a médiapiaci helyzet, s a magyar sajtó elemzésére, s mintegy médiavállalkozóként fejtegette álláspontját, amely szerint „aki nem tud piacszerűen működni, annak egy idő után, én azt gondolom, abba kell hagynia”.

Ez persze némileg ellentmondana annak, hogy ő maga az állami hirdetésekből tartja fenn médiumait, ahogyan a magyar sajtópiac legmeghatározóbb hirdetője egyébként is az állam – azaz a kormány. Puch ennek kapcsán azzal állt elő:

szerinte jobb lett volna, ha annak idején hagyták volna, hogy megtanuljon a sajtó a saját lábán járni.

A korrupció, valamint az MSZP sorsa, bukása és mai helyzete esélyei kapcsán Puch többször is kifejtette: „Ha a mi időnkben csak eszébe jut bármelyikünknek olyan, amit itt most a fiúk megcsinálnak, akkor már régen bezártak volna.” Ugyanakkor a szocialista kormányzás, konkrétabban pedig a párt pénzügyeit, s az azok körül felmerült korrupciógyanús eseteket relativizálta és eltolta a felelősséget. Szerinte ő sosem döntött egyedül, „én nem tehettem olyat, ami a politikai vezetés ellenére van. Hát abban a percben végem van" – adta elő, amire az MSZP volt elnöke, Mesterházy Attila nagyot sóhajtott a nézőtéren.

Balatonőszöd után már nem ment jól a szekér, azt követő időszakban megroppant valami, amit már nem tudtak helyreállítani – elemezte Puch a pártja sorsát, kifejtve: szerinte azon csak 2008 előtt lehetett volna fordítani. Egyébként éppen ekkortájt hívta vissza államtitkári posztjáról pártigazgatónak Lendvai Ildikó pártelnökként, hogy megpróbálják felkészíteni a pártot 2010-re. Az eredmény közismert: – Nem voltunk túl sikeresek – ismerte el, meglehetős lemondással beszélt pártjáról, valamint annak jövőjéről.

Puch ezután beszélt a kormányzati reformokról, valódi baloldaliságról, arról, hogy korábban az MSZP-ben kifejezetten követelmény volt a szakértelem és az, hogy valamilyen módon le is tegyen az ember az asztalra valamit. A beszélgetés során többször felmerült a Tocsik-ügy, valamint a később a pártra rakódott korrupciós történetek, amelyek Puch szerint kis valóságtartalmúak, s a szocialista-liberális kormányzásra nem volt jellemző a rendszerszintű korrupció, ami a maira. Ahogyan az őt szerepét érintő pletykák sem igazak: ha úgy tett volna, ahogyan a legendák szólnak róla, „akkor valószínűleg nem itt ülnék, hanem levelet írnék csak nektek”.

Érdekes pontja volt a kérdezz-feleleknek, amikor Puch azzal állt elő: a nagy emblematikus ügyek – mint a Hunvald-ügy, vagy más ilyen esetek – feltárása mind az ő kormányzásuk idején kezdődött, mert volt egy belső rendszabályozás és persze feszültségek. Puch szerint ez elsősorban azért volt, mert valóban nem volt a teljes politikai közösségre jellemző az, amit néhány politikus elkövetett, ám sokan nem is követtek el semmit. Ugyanakkor:

– Mi nem megvédtük a barátainkat, hanem nagyon erősen odadobtuk őket. Ha csak egy hír megjelent az újságokban, akkor az MSZP már elhatárolódott – magyarázta, hogy ez a magatartás hogyan vezetett oda: kialakult a kép, miszerint ez egy nagyon korrupt társaság.

A sajtó szerepét egyébként Puch ebben is firtatta, mire Rangos felette a kérdést, mindenről a liberális média tehet-e. Erre az expolitikus-médiatulajdonos a független gondolkodásról, valamint a független újságírók kritikai igényéről kezdett megértően beszélni, majd belecsapott a lecsóba:

– Én komolyan azt gondolom, hogy egy-két újságírónak komolyan el kell gondolkodnia, hogy normális-e az, amit csinál – mondta, s mondanivalója lényege annyi volt: túl sok kritika éri a baloldali politikai elitet.

A kritikákról szólva egy kérdés erejéig Puch kitért arra is, Botka László megbuktatásában, avagy visszalépésében szerinte semmiféle szerepe nem volt, sőt, azt is állította, nem volt már a párton belül ilyen súlya, hogy megtegyen egy ilyet. Ellenben segíteni tudja azt, amikor egy jó kezdeményezés van, ugyanakkor Puch szerint Botka nem az MSZP bázisára akarta építeni a kampányát és alapvetően ez szült feszültséget, aztán pedig indulati okokból lépett vissza.

„Ez nem sajtótájékoztató”

A kérdések között elsőként Gulyás Márton kapott szót, s elmondta, azért ment a Spinozába, mert megadta az ártatlanság vélelmének elvét Puch László esetében is, s nem a legendáriumokra hagyatkozni a volt pártpénztárnok szerepe kapcsán. De a politikai aktivista kifakadt: nem halott tőle egy egyenes mondatot sem. Nem nyugtatta meg afelől, hogy milyen szerepe volt az oligarchák befolyásolta és uralta rendszer kiépülésében, majd pedig – 2010 óta – a médiaportfólió és a magyar baloldal orbáni domesztikálásában.

Gulyás hosszasan fejtegette véleményét, így még Rangos Katalinnal is összekapott, amiért az felszólította, tegyen fel kérdést, mert ez nem az a fórum. Az aktivista ennek ellenére nem engedett, azt kérte, hogy Puch László nőjön fel a feladathoz, s tegyen végre valami jót is Magyarországért, vállaljon felelősséget, s elsősorban anyagi természetűt, hogy valamit vissza is adjon a hazájának. 

Puch erre visszaszólt, hogy ő ugyan tudomásul vette, amit mondott Gulyás az MSZP kritikájaként, de egyfelől ő mit tett azért, hogy ez ne így legyen. Másfelől pedig, a szocialista pártpénztárnok úgy látja, az aktivista semmiféle valódi tudással nem rendelkezik a témában, soha nem ültek le egymással beszélni, így nagyon arról sem lehet tudomása, ki is ő és mit tett valójában a magyar baloldalért vagy az MSZP-ért.

A hevessé váló szóváltásban nem jutottak dűlőre, Puch ugyanis azzal érvelt, hogy a politikai ellenzéket nála sokkal tehetősebb vállalkozóknak kellene támogatnia, egyébként pedig ami befolyása van, az nem mérhető ahhoz, amit a legendák neki tulajdonítanak. – Akkor kérdezd meg, hogy hogy lett Mellár az egyéni képviselő Pécsen – vágta oda Gulyásnak, miközben kikérte magának, hogy egyszemélyi bűnös, avagy felelős lenne az MSZP, illetve a baloldal jelenlegi állapotáért. Állítása szerint tíz éve nem volt köze forrásokhoz, amelyek felett a párt diszponál, ahogyan az ő pénztárnoki idejében sem egyedül hozta a döntéseket. – Hogy a Fidesszel van-e együttműködés a gazdaságban, vagy nincs, azt a mindenkori miniszterelnök döntötte el – hangoztatta, bár ezek után azt mondta, soha nem egyszemélyi döntés volt semmiféle ilyen. Mindenesetre a vita kissé személyeskedővé is vált, amikor Puch hosszas okítás után egyszerűen arra jutott: Gulyás Márton butaságokat beszél.

– Nem ülök le olyannal vitatkozni, akinek nincs ehhez megfelelő tárgyi tudása – válaszolta Gulyás felhívására, álljon-ki vele egy vitára az MSZP pénzügyi helyzetéről. Ezután a vita, elsősorban a moderátor hatására lényegében abbamaradt.

– Igen, azt gondolom, én is része voltam annak a politikai elitnek, amely 2002 és 10 között vezette az országot, mindenkinek felelőssége van abban, amilyen ma Magyarországon – válaszolt mindezek után, már jóval higgadtabban egy másik kérdésre.

Végül pedig újságírók igyekeztek kérdéseket megfogalmazni, elsősorban az elhangzottakat firtatva, amit Puch azzal rázott le, hogy ez nem sajtótájékoztató. Ettől függetlenül még válaszolt néhány kérdésre, válaszait az előzőekben előadottaknál a megfelelő témáknál jeleztük.