PSZ: Van olyan tanár, aki a létminimum alatt él

A szakszervezet szerint aki tud, inkább menekül a pedagóguspályáról.

2021. július 17., 14:54

Szerző:

A kormány nem foglalkozik az egyre súlyosbodó tanárhiánnyal, ennek az eredménye, hogy egy öt éve a pályán lévő tanár, aki egyedül neveli a gyerekét, ma létminimum alatt kell élnie – nyilatkozta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a Népszavának. Szerinte nem jobb a helyzet egy pályakezdő pedagógusoknál sem.

Az elnök kifejtette, egy kezdő pedagógusnak a fizetése nettó 150 ezer forint körül lehet. Ez szinte csak arra elég, hogy kifizesse az albérletét, így nincs más választása, el kell menjen nyáron táboroztatni akár 700-800 forintos órabérért is, amit rosszabb esetben nem is pénzben kap meg, hanem élelmiszer-utalványban. Hangsúlyozta, a kezdő pedagógus 

 „annyit se keres, mint aki a fagyit árulja a strandon”.

Szabó Zsutsa szerint hamarosan mintegy hatezer tanár éri el a nyugdíjkorhatát, a pedagógusok átlagéletkora pedig 55 év körül alakul, ehhez képest kevesen, 2000-2200 körül van a rendszerbe újonnan bekerülő fiatal oktatók száma. Kiemelte: „Majd sokan közülük is rájönnek, hogy máshol többet kereshetnek, és korán elhagyják a pályát. Aki tud, menekül. Leginkább azok maradnak, akik abban reménykednek, a nyugdíjig hátralévő néhány évet valahogy kihúzzák. Van olyan budapesti „elitkerületi” iskola, ahol tizenkét meghirdetett álláshelyre két tanító jelentkezett” – fogalmazott a lapnak.

A PSZ elnöke úgy látja, hogy szeptemberben még inkább látható lesz a baj nagysága. Szerinte a kormány azért nem változtat érdemben, mert a pedagógusok hivatástudatára játszik. Elmondta, hogy a covid-járvány alatt például a többség félt bemenni a munkahelyére, mégsem hagyták magukra a gyerekeket.

A PSZ elnöke kitért arra is, hogy elindítottak a kollégák között egy felmérést, amit jelenleg négyezren töltötték ki. Ennek az eredményeit augusztus végén értékelik. Szerinte a felkészülés a sztrájkra nem két perc, de ha a tanárok ezt várják el a szervezettől, akkor azonnal el tudják indítani a folyamatot. A szervezet vezetője nemrég azt mondta az ATV-ben, hogy csak egy szikra kell, és sztrájkkal indulhat az új tanév.

(Kiemelt kép: Tasi Ottilia pedagógus harmadikos tanulóknak tart órát a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban 2020. március 5-én. MTI/Rosta Tibor)