Pótélet

– Azt a rohadt életbe, a szemétládáját, be kell szólnom megint annak a tetűláda közös képviselőnek, nem csinál semmit a rohadék, az istenit a fejének – káromkodik a békásmegyeri tízemeletes panel liftjében egy negyvenes férfi. Karján tetkók, a kezében doboz tojás. A földszinttől a tizedikig nyomja a szöveget. Csak fent merjük megszólítani, szerény kérdéssel: mennyit tévézik naponta?

– Nem nézem én. Jó, van, amikor megnézek valamit, oszt kész, de nem úgy. Ha hat körül hazaérek a melóból, eldőlök, a gyerekek meg azt kapcsolnak, amit akarnak, a Disney megy egész délután. Most csak leugrottam, palacsintát akar csinálni az asszony – szolgál magyarázattal a tojásról. S ha mégis a kezébe kaparintja a távirányítót?

– Cool, filmek. Meg az RTL-t, a TV 2-t, de csak ha filmet adnak, az M1-en nincs semmi. Hétvégén viszont egész nap fekszem, és nézem a tévét.

A lakásajtóhoz érünk, be nem mehetünk, a feleség jön ki, hallani, szól a tévé.

– Munka után nézem, meg hétvégén – mondja az asszony. – Mindig be van kapcsolva, sokszor még éjszaka is, nem tudunk csöndben aludni.

De most már sütné a palacsintát.

Ugyanazon az emeleten, másik ajtón csengetünk. Ötvenes nő nyit ajtót.

– Híradót nézek az RTL-en meg az egyesen délben – válaszolja kérdésünkre Szabó Mónika. – Napi két óra minimum megvan, ha másért nem, alapzajnak. A TV 2, az M1, az M2, a Duna TV és a Hír TV is fogható nála, ő mégis az RTL Klubot választja.

– A képminőség miatt. Ha kihúzom az egyik kábelt, nem látható más. Ha meg cserélek, csak az RTL jön be. Filmet is ott nézek, nagy néha a TV 2-n. Régen sokat statisztáltam, mindent tudok a filmesekről. Anthony Perkinsszel egy teljes hónapot dolgoztam. És Klaus-Maria Brandauerrel is. Flörtölni akart velem, de nem volt esélye. Az akkori amerikai barátom oldalt nyitható tetejű sportkocsival vitt a forgatásra, mindenki azt hitte, én vagyok a főszereplő. Voltam koldus, előkelő asszony, prostituált.

Bő két évtizede autóbalesetet szenvedett, agyműtét, szívműtét, tolókocsi.

– Lebénult a fél arcom, tar kopasz lettem. Onnan nehéz felállni. Később visszatértem, de a Playboy és a Penthouse fotósát is elhajtottam, mert olyan gagyi gázsit akartak adni, amiért még autóba sem ülök.

Egy férfi közelít a lépcsőházi folyosón.

– Jó napot, a rovarirtó vagyok, jöhetek? – szegezi neki a kérdést. – Meg volt rendelve, kéthavonta jövök, az üzletkötő bedobta a papírt az időpontról.
– Tényleg? Nem láttam. De azért jó lenne, jöjjön – válaszol Szabó Mónika.
– Fizetni kell érte, ezerkétszázharminc forint.
– Nincs nálam annyi.
– Akkor ráírom, hogy halasztva, a főbérlő tudja a számomat. Asterix Bt.
És a rovarirtó szalad is tovább.

– Pedig de jó lett volna, naponta találok csótányt. A szomszédban annyi van, őrület, sosem irtják – mutat a palacsintásék ajtajára.

Hammer Ferenc médiaszociológus szerint a tévé mostanában rengeteg nézőt hódít vissza a sorozatokkal, a valóságshow-kkal meg a tehetségkutató műsorokkal. Nőtt a tematikus csatornák száma is, minden réteg megtalálja a magáét.

– Ma már nemcsak Onedin család van, mint régen, minden csoport ízlését kiszolgálják – mondja Hammer.

Mégis: a társadalom 41,9 százaléka a két nagy kereskedelmi csatornát nézi, a közszolgálatiakat csupán 10,9, a sportcsatornákat 2,4, a filmcsatornákat 8,1, az általános szórakoztató csatornákat pedig 12,5 százalék.

– A két nagy kereskedelmi adó túlsúlya nem a műsortól függ. A tévézés napi rituálé a dolgozó embernek – magyarázza Hammer. – Amikor hazamegy, leül a kanapéra, kinyitja a doboz Borsodit, bekapcsolja a tévét, és agyatlanul szörföl; pont az ellenkezőjét teszi, mint amit egész nap, amikor odafigyel, számon tart, felelősséget vállal. A tévé előtt tud pihenni, kikapcsolódni. Ilyen értelemben mindegy, mi van a tévében. És nem lényegtelen, hogy a két országos kereskedelmi csatorna ingyen van. A magyar lakosság jelentős hányadának csak arra telik, hogy bedugja a konnektort a falba, kábeltévére egyetlen fillért sem költhet.

Az AGB Nielsen adatai szerint Magyarországon az elmúlt években a korábbinál is nagyobbra nőtt a tévézésre szánt idő. Idén júliusban minden négy éven felüli magyar átlag napi négy óra huszonhét percet, augusztusban négy óra tizenhét percet ült a készülék előtt.

– Tavaly a sportesemények, a kereskedelmi csatornák zenei tehetségkutató műsorai és a sorozatok növelték a képernyő előtt töltött időt – mondja Vörös Csilla, az AGB ügyvezető igazgatója.

– A műholdas és kábelszolgáltatók egyre nagyobb kínálattal állnak elő. Idén tovább emelkedett a magyar nyelvű csatornák száma, így elértük a százat.

A szakértő ugyanakkor hozzáteszi: a lakosságnak csaknem húsz százaléka olyan háztartásban él, ahol három-öt adó jön be. A műholdas és kábeles kínálat átlag harminc-negyven csatornát tartalmaz, de ebből a legtöbben kiválasztanak nyolcat-tízet, és azokat nézik rendszeresen.

– A tévénézésre fordított idő önmagában nem anynyira lényeges mutató.

A britek is sokat tévéznek. Beszédesebb a nézett műsorok minősége – mondja Síklaki István szociálpszichológus. – Az, hogy sokat tévézünk, egyrészt arról árulkodik, hogy atomizált társadalomban élünk, kevés az együtt töltött idő, szegényes a közösségi élet, kevés a nyugat-európai típusú rendes kocsma, amely nemcsak a lerészegedés helyszíne.

A másik, részben gazdasági, részben kulturális tényező az, hogy az alternatív programkínálat – színház, mozi, kabaré, kaszinó – milyen választékban áll rendelkezésre, s főleg mennyire megfizethető.

Síklaki úgy látja: a magyar társadalom amúgy sem mobilis. Legyen szó a munkaerőpiacról, vagy arról, hogy az emberek munka után nem szívesen mozdulnak ki otthonról.

– Más országokban az emberek hazaérve nem kapcsolják be azonnal a tévét. A magyar társadalmat viszont tunyaság jellemzi. Nem járunk el, a készülék alapból bekapcsolva. Ez a pótélet. Ami nem azt jelenti, hogy érdemben és szignifikánsan többet néznénk tévét, mint a csehek vagy a szlovákok, egyszerűen többet vagyunk otthon, így a háttérben is többet megy a tévé.

A tízemeletes békásmegyeri panel kilencedik emeletén vagyunk. Fiatal lány nyit ajtót.

– Tíztől hatig dolgozom, ahogy hazaérek, leülök vacsorázni, és azonnal bekapcsolom a tévét. Tízig biztos nézem. Híradó, Aktív, Fókusz, sorozatok. Néha Cool vagy Movies, de igazából a két kereskedelmit kedvelem, nem nagyon keresgélek. Arra van, hogy kitöltse az estét – mondja Gligor Andrea.

A Gyermekjóléti Szolgálat utcai szociális munkása csellengő gyerekeket visz be, délután klubot vezet nekik, hogy értelmesen töltsék az időt.

– A szülők sok gyereket elhanyagolnak, ők meg lógnak az iskolából, drogoznak, csavarognak. A kicsikkel egyszerűbb, de a kamaszokat nehéz bevonzani és lekötni egy felügyelettel bíró helyen.

Andreának az otthoni tévézés így levezetés.

– Örülök, hogy hazaérek, és nem kell tovább gondolkoznom. Hétvégén nem dolgozom, akkor háttérben megy a tévé egész nap, csak hogy dünnyögjön valami, és elnyomja a szomszédok zaját.

A folyosón középkorú asszonnyal találkozunk, épp a szemetet dobja ki, mellette kiskutya szaladgál.

– Most jöttem fel a sétából Macival – tudjuk meg a programot.

Az eb nevét a bejárati ajtón tábla is jelzi. A hölgy betessékel, a nappaliban ülünk le.

– A párom, ha itthon van, egyfolytában tévézik, mindent megnéz. Többnyire az ATV-t, a Hír TV-t meg az Echót. Reggel ötkor kezdi, mert legkésőbb fél hétkor indul dolgozni, összesen napi hat-nyolc órát tévézik – mondja Gonda Judit.

Ő kérdezőbiztos, a párja villanyszerelő.

– Ha már itt vagyok, én is leülök elé. Reggel tízig Mokka meg Reggeli, ide-oda kapcsolgatok, attól függően, hol nincs épp reklám. Délután a Dunán a Derricket vagy azt a kórházas sorozatot nézem. Célirányosan ráállok egy műsorra, bejelölöm magamnak az újságban is. Este filmek az RTL-en, a TV 2-n vagy a Movies 24-en, az a huszonnégyesre van állítva a távirányítón. Amúgy baromira nem érdekel az egész, a lényeg, hogy elteljen az este. A három lányomnál is egyfolytában megy a tévé, egész nap kapcsolgatják. Közben tesznek-vesznek. Amúgy meg a rádiót hallgatom, ott sem érdekel, mi van benne. A lányoméknál az ötéves gyerek tévéfüggő, a Minimaxot nézi, és számítógépezik. De hamarosan nem lesz itt tévénézés, az emberek nem tudják majd miből fizetni a villanyt. Áram nélkül meg nincs tévé – jósol Gonda Judit.

Hammer szerint is csökkenni fog a tévézéssel töltött idő, de egész más miatt.

– Terjed a digitális médiahasználat, mozgóképet nemcsak a tévében, hanem számítógépen és okostelefonon is nézünk. Ha valaki munka közben megnéz egy tízperces videót vagy egy sorozat egyik részét, fogas módszertani kérdés lesz: ezt hogyan lehet mérni. Amerikában az emberek már nagyjából ugyanannyi időt tévéznek, mint amennyit interneteznek – véli a médiaszociológus. – Ahogy az is módszertani kérdés, ha valaki egy kis lakás fürdőszobájában fogat mos, miközben hangosan megy a tévé, és bemondják, hogy nyert a magyar válogatott, ő meg bemegy a szobába, hogy megnézze a hírt. Ez tévénézés vagy sem?

Hammer állítja: a legtöbbet az idősek, a legkevesebbet a tizenhét év alattiak tévéznek – utóbbi oka, hogy ők iskolába járnak, tanulnak.

– Persze sokszor a számítógépen moziznak. Az én gyerekeim is bedrótozottak. Amikor más nézi, mondjuk, a Doktor Csontot, ők az ágyban fekve iPoddal töltik le maguknak, és tenyérnyi kis fülhallgatón hallgatják a filmeket. Kérdezem: ez most tévézés vagy sem?

– A tévénézésbe az számít bele, aki regisztrálta magát a nézőmérő készülék távirányítóján – mondja Vörös Csilla. – Ezért a négy óra huszonhárom perc aktív tévénézésnek tekinthető, mivel a mérés résztvevői a távirányító gomb megnyomásával jelzik, ha nem nézik a műsort. Igaz, egyre több képernyő, okostelefon, internet áll rendelkezésre. Akinek van internetje, az nyilván kevesebbet televíziózik, mint az, akinek nincs. Emögött társadalmi, gazdasági és kulturális tényezők húzódnak meg. Az internet és a tévéhasználat kiegészítik egymást.

Síklaki szerint viszont a világháló legfeljebb az aktív, céltudatos tévézésnek jelenthet konkurenciát.

– A háttértévézés funkcióját korábban a kiskertek kerítésén lógó táskarádió töltötte be, most ezt a szerepet a lakáson belül a tévé vette át, sok az üresjárat. Az internet csak a tematikus csatornák nézettségét vagy a tudatos, a műsorra fókuszált tévézés mértékét csökkentheti. Ráadásul nálunk a világháló használata jóval szerényebb, mint Nyugat-Európában. Csak a fiatalabbaknak alternatíva.

Hammer szerint a tévénézésnek csak a rendszeresen és szisztematikusan végzett munka lehet „ellenfele”.

– A magyar gazdaság és társadalom egyik legnagyobb problémája a legkülönbözőbb okok miatt inaktívak, azaz a gyeden lévő anyák, a munkanélküliek, a naplopók, a korkedvezményes és rokkantnyugdíjasok, a be nem jelentettek magas száma. Nyilván annak van ideje hat filmet megnézni naponta, akinek nincs más dolga. Nem véletlen, hogy a dolgozó középosztály és a tanulók néznek a legkevesebbet tévét, ők inkább online vagy mobiltelefonról tájékozódnak.

Vörös Csilla megjegyzi: a nemzetközi összehasonlítást nézve szembetűnik, hogy Szerbiában, Macedóniában és Görögországban a magyarhoz hasonlóan magas a tévénézésre jutó idő, míg Ausztriában csak durván a fele.

– Ebben nyilván a jövedelmi viszonyok is közrejátszanak. Hisz a magasabb társadalmi státusú és jövedelmű emberek kevesebbet televízióznak. És ahogy növekszik azoknak a száma, akik nincsenek elfoglalva a gazdaságban, ahogy nő a munkanélküliség, ahogy csökken a vásárlóerő, úgy nő a tévézéssel töltött idő is.

– Ennek látszólag ellentmond, hogy a hasonló gazdaságú és társadalmi szerkezetű Szlovákiában és Csehországban jóval kevesebbet tévéznek, mint nálunk, utóbbiban mindössze három óra tizenegy percet, Horvátországban ennél is kevesebbet.

– Fontos a műsor minősége is. A kereskedelmi csatornák a maguk műfajában sikeres műsorokat produkálnak. Lehet, hogy a cseh vagy a szlovák tévé jóval unalmasabb, kevesebb a valóságshow, rosszabbak a szappanoperák – magyarázza Síklaki. – A felszínes, stabil tömegízlésre leginkább a kereskedelmi televíziók hangolódnak rá, az ő műsoraikat nézik a legnagyobb arányban. A szakosodott csatornák esetében viszont a néző egy konkrét műsorért ül le, s ha annak vége, elkapcsol.

Estére járva csendesedik a panelház. Az ajtók mögül a tévé zaja szűrődik ki. Találomra csengetünk be az egyiken. Középkorú, alsónadrágos férfi nyit ajtót.

– Van, hogy egy hétig se kapcsolom be a tévét, alig vagyok itthon. Inkább az interneten böngészek, legfeljebb egy filmet nézek meg, azt is DVD-n – mondja. – A híradót biztos nem, hisz nincs benne semmi, nem is tudom, miért adják. Vagy Győzikét meg a többi hülyét nézzem? Nem normális, aki kitalálta ezeket – darálja kérdés nélkül. – Valaki mondja már meg, mi az a Való Világ? Amit a tévében adnak? Tegyék ki a kamerát az utcára, a közértbe, az igen, az a való világ.

Az úr biztonsági őr, bármikor hívhatják, és mennie kell.

– Azért vagyok itt gatyában. Most melegítem a kaját, a páromat várom. Na, ő viszont nézi a sorozatokat, délután több órán át is. Fáradt a munka után, nevetséges pénzért rakkol egész nap. Ahogy én is. Manapság biztonsági őrnek kétszázezres nyugdíjjal rendelkező nyugdíjas rendőröket vesznek fel, akik a családosoktól meg a fiataloktól veszik el a munkahelyet. Nem a szegénynek találták ki a demokráciát, hanem az uraknak. Ők meg szarnak mindenkire. A tévében pedig csak félrevezetik az embereket. Tudnak az emberek nyelvén beszélni, ismerik, mit akarnak hallani.

S hogy kivel is beszéltünk?

– Írjon egy Istvánt.

Máshol

Olaszországban kiterjedt jelenség, hogy egy családban több készülék is működik: külön televíziójuk van a gyerekeknek, sőt az sem ritka, hogy a fürdőszobába is tesznek – írja Göbölyös N. László, a Tuttoitalia.hu szerkesztője. A rohanó élettempó miatt az olaszok leginkább az esti étkezés alkalmával kapcsolják be a készüléket. A lakosság 42,4 százaléka a tévét preferálja elsődleges hírforrásként. Szintén 42 százalékuk szeretne a tévén keresztül hozzájutni az internethez. A Smart TV-t a szórakoztatás új eszközének tekintik. Érdekes módon a nagy nézettségű valóságshow-kat a nyilatkozók 65 százaléka megszüntetné, és inkább azoknak a kvízeknek a számát szaporítanák, amelyekben a főszerep a tudásé. 48 százalék pedig azokat a televíziós játékokat, amelyekben csak a szerencse dönt. 68 százalékuk kedveli a dokumentum műfaját, sőt, többet akarna belőlük. Ugyanez a helyzet a tartalmas szórakoztató műsorokkal is, amelyeket ismert személyiségek vezetnek.

Angliában heti 20 órára becsülik a tévézéssel töltött idejüket. Ám egy nemrégiben készült felmérésben ez az idő 30 óra, vagyis naponta több mint 4 órán át ülnek a szlengben „idiot box”-nak (hülye doboznak) nevezett tv-k előtt – írja Markó Beáta, az Angolosan.hu szerkesztője. A brit otthonokban egyre több, átlagosan 2,4 szobában található tévékészülék. A nők négy órával többet töltenek a képernyő előtt, mint a férfiak (32, illetve 28 órát), és minél idősebb valaki, annál többet: 65 év fölött már heti 40 órát. A szabadidős tevékenységek között is első helyen áll a tévé (45 százalék), ezt a barátokkal töltött idő követi (23 százalék). Hobbira, sportolásra 22 százalék jut, és 10 az egyéb tevékenységekre.

Franciaországban 2010-ben minden korábbi tévénézési rekord megdőlt: a 65 milliós lakosságra vetítve minden francia naponta 3 óra 32 percet töltött a készülék előtt – írja Hilu Ansaf Anna, a Franciakoktel.hu szerkesztője. A képernyőfüggőség annyira általános, hogy három háztartásból kettőben vacsorázás közben sem mondanak le kedvenc műsorukról, hétvégén pedig a családok 43 százaléka már az ebédet is a képernyőre meredve költi el. A tévézés mellett a franciák számos más szabadidős szórakozást is kedvelnek: 50 százalékuk rendszeres mozilátogató, a lakosság ötöde szeret színházba járni, s háromszor ennyien kirándulnak, fordulnak meg kiállításokon, múzeumokban. Nem hagytak fel az olvasással sem, évente mintegy 450 ezer könyvet vásárolnak, s még a rendszeres testmozgásra is jut idejük: 25 millióan űznek valamilyen sportot, a legtöbben, kétmilliónyian a labdarúgás szenvedélyének hódolnak.

Oroszországban a tévézés a napi majdnem négyórás átlaggal évek óta stabilan a fő szabadidős elfoglaltság. A lakosság mintegy 90 százalékának szemében a televízió a legmegbízhatóbb hírforrás – írja Pogány Ira, az Oroszline.hu szerkesztője. A 4–24 évesek körében ugyan lendületesen tör előre az internet, miközben – mint azt szociológiai felmérésekből tudni lehet – nő a tévés műsorkínálat elutasítása. A középkorú nagyvárosi lakosok is egyre gyakrabban választják a világhálót, de a jellemző időtöltés a tévézés és a látottak egyidejű szidása valamelyik közösségi hálón. Az 55 év fölötti korosztályok életében viszont a tévének kizárólagos szerepe van. Az oroszországi lakosok teljes médiafogyasztásában a tévézés 44,5, a könyvolvasás 1,9 százalékot – napi kilenc percet – tesz ki, míg az internetezésé nyolc százalék. A családtagok átlagosan napi nyolc percet beszélgetnek egymással – többnyire a bekapcsolt tévé előtt.