Két év alatt 65 százalékkal drágult a postai levélfeladás

A lakosság által leggyakrabban használt 50 gramm alatti tömegkategóriákban a belföldi elsőbbségi levél díja 300 forintról 330-ra, míg a belföldi nem elsőbbségi levél díja 210-ről 230 forintra nő.

2023. november 24., 16:58

Szerző:

A Magyar Posta által alkalmazott levélfeladási díjak „minimálisan, infláció alatti mértékben emelkednek 2024. január 1-jétől” – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. A 24.hu azonban arra emlékeztet, hogy idén kétszer is emeltek díjat, januárban, és szeptemberben. 2022-ben szintén kétszer emeltek, januárban és júliusban. Azt, hogy infláció alatti a díjemelés, hangsúlyozták a tavaly júliusi és az idei januári emelésnél is.

A cikk szerint 2022. januárban még 200 forintba került egy 50 gr-os belföldi elsőbbségi levél feladása, 2024. januártól azonban már 330 forintot kell majd fizetni érte. Ez azt jelenti, hogy tavaly januárhoz képest 65 százalékkal drágul a levélfeladás.

A Magyar Posta évente közel 450 millió levelet kezel, amelynek nagy részét, mintegy 90 százalékát továbbra is az üzleti partnerek adják fel. A lakosság által feladott levelek mennyisége alacsony, átlagosan évente csak 1-2 levelet ad fel egy magánszemély – ismertette a vállalat.

(Képünk illusztráció / Freepik)