Pokorni: hibáztam
„Elkövettem azt a hibát, hogy őszinte voltam” – a Népszava szerint így vont sajátos mérleget Pokorni Zoltán, amikor egy hónappal ezelőtti, Sólyom László államfői jövőjéről tett emlékezetes elszólását elevenítette fel. A Fidesz alelnöke tegnap az MTV Ma Reggel című műsorában beszélt erről.
Április végén Pokorni a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, „Magyarország sokat köszönhet Sólyom Lászlónak”, azonban arra a kérdésre, hogy elégedettek-e az államfő munkájával, hozzátette: „ha azt kérdezné, két-három év múlva ő lesz-e a köztársasági elnök, azt mondanám, nem.”
Az egy hónappal ezelőtti alelnöki nyilatkozat után Orbán Viktor is beszélt a köztársasági elnökről. Kiderült: a leendő miniszerelnök máshogy látja a helyzetet. Teljesen nyitott még a kérdés – válaszolta arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy újra Sólyom legyen a köztársasági elnök.
Utólag a Fidesz egyébként közölte: Pokorni magánvéleményét fogalmazta meg áprilisban.