Megkezdődött a pedagógusok teljesítményét értékelő rendszer tesztelése

Miközben már több mint 3100 pedagógus jelezte, hogy akár meg is szüntethetik a munkaviszonyukat, ha a kormány megszüntetné a köznevelésben dolgozók közalkalmazotti státuszát, több oktatási intézményben megkezdődött a teljesítményértékelési rendszer tesztelésének előkészítése.

2023. április 5., 12:21

Szerző:

Az intézményvezetők és pedagógusok bevonásával futó tesztüzem elindulását a Belügyminisztérium is megerősítette a Népszavának, és hozzátették: a tárca már most folyamatosan gyűjti és elemzi a tapasztalatokat. 

A Belügyminisztérium tervei szerint a pedagógusoknak és intézményvezetőknek minden évben át kell majd esniük egy belső értékelési folyamaton, amihez tanévenként személyre szabott teljesítménycélokat kell teljesíteniük, illetve meg kell felelniük több, a minisztérium által meghatározott kompetenciaterületen – például eredményesség, hatékonyság, terhelhetőség, szakmai minőség és munkafegyelem. A legjobb eredményeket elérő pedagógusok plusz juttatást kaphatnak, az átlagon alul teljesítőket továbbképzésre küldhetik.

Még nem tudni, mikor vezetik be

A korábbi tervek szerint már idén szeptembertől elkezdték volna a pedagógusok munkájának új rendszerben való értékelését, ez azonban később módosult: a legutóbb nyilvánosság vált javaslat szerint a 2024/2025-ös tanévben kerülhet sor a bevezetésére. A Népszavának a Belügyminisztérium azt írta, hogy a bevezetésről döntés még nem született.

A BM arra ugyan nem adott választ, hogy mennyi intézményt vontak be a tesztelésbe, de a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke úgy tudja, jelenleg 35-40 intézmény vesz részt a rendszer kipróbálásában, de a terveket máris sok kritika érte.

Belső feszültségek és ingyenmunka

Az NPK javaslatokat is tett a kormány számára: például, hogy a tantestületben keletkező feszültségek elkerülése végett inkább a tantestület egészének teljesítményét kellene értékelni, és az alapján elosztani a többletdíjazásokat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet továbbra is elhibázottnak gondolja a BM tervét, ugyanis ez nem jobb teljesítményre, hanem még több ingyenmunkára ösztönözné a pedagógusokat, hiszen plusz pontok járnának a túlóráért, helyettesítésekért, iskolán kívüli programok szervezéséért. A mostani kipróbálási időszak tapasztalatairól jövő hét szerdán lesz újabb egyeztetés a minisztériumban.

(Kiemelt képünk illusztráció: zalaegerszegi iskola. Fotó: MTI/Varga György)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.