Perjés János: Hazugság, amit rólam állítanak

A Spirit Színház tulajdonosa szerint az ő meghallgatása nélkül döntöttek róla.

2021. augusztus 10., 21:16

Szerző:

A Spirit Színház tulajdonosát, Perjés Jánost verbális és fizikai abúzussal is vádolják. A Független Előadó-Művészeti Szövetség elnöksége a vádak miatt kizárta tagjai közül a színházat. A FESZ jelentése hat sértett panaszait tartalmazza. Perjés János, aki egyébként jelenleg külföldön pihen, az ATV-nek nyilatkozott az ügyről. 

„Az én meghallgatásom nélkül döntöttek rólam” – fogalmazott a színház-tulajdonos. Azt is elmondta, nem lepte meg az eljárás, és örül neki, hogy kiderülnek „régre visszavezethető” dolgok. A színház-tulajdonos közölte, hogy a színházat már előbb kiléptették a szövetségből, minthogy kizárták volna, mert a fentebb említett ügyben már korábban is jelezték feléjük az aggályaikat. 

Az egyesület egyelőre nem küldött Perjésnek írásos dokumentumot a vádakról, így állítása szerint nem tud reagálni rájuk. Továbbá közölte, hogy amikről eddig tud, azok szerinte „hazugságok”. Elmondása szerint a FESZ egy online beszélgetést biztosított volna számára anélkül, hogy betekinthetett volna a jelentésbe.

(Kiemelt kép: Perjés János a professzor szerepében játszik a Spirit Színház A karnevál vége című előadásának próbáján a budapesti Bálint Házban. Fotó: Kallos Bea / MTI)