Péntekre lesz hivatalos végeredmény
Az országgyűlési választások vasárnapi, második fordulójában eldőlt, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség a parlamenti mandátumok 68 százalékát megszerezve 263 képviselőt küldhet az új Országgyűlésbe. Az MSZP-nek 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 16 mandátuma lehet, egy független is bejutott a parlamentbe.
A második fordulós részvételi arány 46,57 százalék volt. A hivatalos eredmény várhatóan csak péntekre születik meg, miután legkésőbb csütörtökön megérkeznek a külföldön szavazók voksai. A megszámlálásukra kijelölt szavazókörök névjegyzékeiben 28.686 választó szerepelt, ebből 13.356 megjelent a vasárnapi voksoláson. Az ő szavazataikhoz adódik a külképviseleteken leadott 1.453 voks.
A parlamentben az alkotmány módosításához és bizonyos személyi döntésekhez van szükség az összes, vagyis a 386 képviselő kétharmada, 258 politikusnak az igen szavazatára – írja az MTI.
A többi, minősített többséget igénylő jogszabályhoz elegendő a jelenlévő képviselők kétharmadának igen szavazata. Ilyenek például a választójogi törvények, az önkormányzati, a nemzetbiztonsági jogszabály, valamint a bírák jogállásáról, az országgyűlési képviselők javadalmazásáról, a párt- és kampányfinanszírozásról szóló törvények és a médiatörvény is.