Elfogták a János Kórház patkányát

Még pénteken került be a médiába a János kórházban szaladgáló patkány fotója, az illetékesek szombaton már közölték, megtalálták és semlegesítették a rágcsálót.

2023. július 29., 14:42

Szerző:

Elfogtak egy igen nagy méretű patkányt a budai János kórházban, miután pénteken a Naphire.hu-nak elküldött fotón is látható volt, hogy a kórház folyosóit járja. A 444.hu szerint a kórházi patkány elfogásáról az illetékesek nagyon gyorsan igyekeztek beszámolni, Sebők-Tóth Kata, a kórház kommunikációs vezetője az MTI-vel közölte, a patkányt nem a betegtérben, hanem a Diós-árok melletti, személyzet által használt öltözőknél találták meg, majd ezek után „sürgős intézkedések” keretében ártalmatlanították. A Naphire.hu szerint az eredeti fotó azonban a szülészet tájékán készült.

Ez alatt, mint kiderült egy rágcsálóirtó szakember által kihelyezett rágcsálócsapdát kellett érteni. A szakember elmondta azt is, a Blikknek lefényképezett patkány nem jellemző a körházra, egyedi eset volt, minden bizonnyal egy közeli csatornából mászhatott be a kórház területére, nagyobb rágcsálókolónia tehát nem tanyázik az egészségügyi intézményben.

(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: Pixabay.com)

Papp László, Debrecen polgármestere nem ért egyet a kormány Versenyképes Járások programjának jelenlegi formájával, ami elvonná a településektől az iparűzési adó növekményét. A fideszes polgármester szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa.