Pár percen belül elfogták a rendőrök azt a fiatalt, aki lopott autóval ment egy kört a saját falujában
Demecserben egy 18 éves helyi fiatal ellopott egy autót, amivel picit furikázott a faluban. Pár perce volt csak az örömre, a rendőrök igen hamar elfogták – írja a police.hu.
A rendőrséghez június 29-én késő délután érkezett bejelentés, hogy a faluban elloptak egy autót. A kocsi nem volt bezárva, a gyújtáskapcsolójában benne volt az indítókulcs.

A Demecseri Rendőrőrs munkatársai haladéktalanul megkezdték a gépkocsi és az ismeretlen elkövető felkutatását. A településen közlekedő járművet rövid időn belül megtalálták, és az elkövető elfogása érdekében szolgálati gépkocsival követték. A sofőr a falu végén leállította a lopott gépkocsit, kiszállt, és futva próbált menekülni, de a rendőrök elfogták.
A helybeli férfit előállították, jármű önkényes elvétele bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A fiatal vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését. Tettét azzal magyarázta, hogy miután látta, hogy az autóban benne van a kulcs, ő csak menni akart vele egy kört a faluban. A gyanúsított a büntetőeljárás alatt szabadlábon védekezhet.