Pálffy túllőtt a célon? – Vizsgálódik az MTV

Pálffy István, a Ma reggel műsorvezetője a Fidesszel szövetséges egyesület, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (mkdsz) honlapján először Kertész Imre Nobel-díjas írót, majd Esterházy Pétert, és velük együtt a kormányt minősítette. A Magyar Televízió "megvizsgálja az ügyet" – tudta meg a .

2010. február 24., 20:04

Pálffy Kijelentette: velük ellentétben mi "nem hazudunk, nem mocskoljuk a hazánkat, nem lopjuk szét". A lapnak kifejtette, hogy azért írta a cikket, mert szíven ütötte, amikor a Nobel-díjas író elutasította Magyarországot, "nekem bizony fájt, hogy a másik említett írófejedelem védelmébe vette Gyurcsány Ferencet". Mint írta, hiába szereti a regényeiket, őt megsértették a szavaik, de kijelentette, hogy ez az ő magánügye.

Idézett Takács Albert állásfoglalásából, amely szerint nem kifogásolható, ha a közszolgálati média műsorkészítői más orgánumokban megfogalmazzák - adott esetben politikai tartalommal is bíró - véleményüket. A Népszava szerint az ombudsman arról is írt, hogy nem terjed ki a szabad részvétel lehetősége azokra az esetekre, amikor a televízió közvélemény formáló munkatársa párt nevében vagy érdekében aktív vagy passzív közszereplést vállal. Közszereplésnek minősül minden olyan szereplés, amely a nyilvánosság előtt zajlik vagy a tájékoztatás keretében a nyilvánosság számára megismerhető.

A lap a Magyar Televíziótól azt a választ kapta: "megvizsgálják az ügyet".