Kecskeméten átfestették a padokat, amiket az MKKP pár napja felújított

Amelyekről azt gondolták a „helyi erők”, hogy szivárványosak, azokat átfestették a település foci csapatának színeire.

2023. július 24., 14:37

Szerző:

Budapesten, Ferencvárosban két héttel ezelőtt szivárványszínűre festettek egy padot, ami aztán nem várt vitákat váltott ki, és sokan többletjelentést tulajdonítottak neki, ezért átfestették: volt zöld-fehér, újra szivárványszínű, barna és végül piros-fehér-zöld. Sőt, egyik éjjel még fóliacsomagolást is kapott. Az átfestéseknek akkor lett vége, amikor a IX. kerületi önkormányzat elszállította az időközben megrongálódott padot.

Padhelyzet Kecskeméten: nyolc padot újítottunk fel pár napja – írta szerkesztőségünknek küldött közleményében a Kétfarkú Kutya Párt. Mint írták: „ezekből tegnapra hármat, amelyeket összesítve feltehetően szivárványosnak ítéltek meg a helyi erők, átfestettek a kecskeméti focicsapat színeire. A nyolc padból az egyik egyébként is ilyen volt, csak szebb kivitelezésben, mindenesetre azt békén hagyták” – fogalmaz a levél. 

A párt közleményében az is olvasható, hogy „érdekesség, ugyanott van 15 további, renoválásra váró pad is, de azokat valahogy nem sikerült megtalálniuk” – utalva azokra, akik ecsetet ragadtak a kutyapárti aktivisták akciója után és átfestették a frissen mázolt padokat.

(Fotó: Színesre festett padok Kecskeméten. 2023.07.24. Forrás: MKKP)

 

Papp László, Debrecen polgármestere nem ért egyet a kormány Versenyképes Járások programjának jelenlegi formájával, ami elvonná a településektől az iparűzési adó növekményét. A fideszes polgármester szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa.