Ötletel a kis ügyek munkacsoportja az MSZP-ben

Az MSZP politikusai egyre másra állnak elő új ötletekkel, amelyek a szolidaritást erősítik válság idején a munkanélküliek, szegények iránt és úgy tűnik nemcsak rájuk gondolnak. A kis ügyek munkacsoportja, ahogy másfél éve Dobogókőn elnevezték magukat a hétköznapi bosszúságokat vette célba. Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója szerint nincs kis ügy, és nagy ügy, ha rosszul működik a rendszer, lépni kell.

2009. július 4., 11:34

A kívülállónak úgy tűnt, az MSZP politikusai hirtelen megvilágosodtak, hogy praktikus ügyekkel is érdemes foglalkozni, az is hozhat a konyhára.

Pedig ez nem új keletű dolgok, már másfél elhatároztuk Dobogókőn, hogy létrehozunk a frakcióban egy munkacsoportot, el is neveztük kis ügyek munkacsoportjának, amely a hétköznapi bosszúságokkal foglalkozik. A legjobb szándékú jogalkotóval is megeshet, hogy nem vagy rosszul működnek az általa szabályozott dolgok. Ma is volt egy ülésünk, ahol többek között olyan témákról esett szó, mint az autópálya matricák, a gázpalackok tárolása, a nulla tolerancia, a szociális otthonok vagy a szabadidős intézmények. Egyik problémát sem szabad lebecsülni. S már több mindenre találtunk megoldást, így a bankhitelek szabályozására vagy a pókertörvényre gondolok.

Néha mégis úgy tűnik, hogy nem koordinálják az ötleteket, s mintha sok érintett csak az újságból tudná meg, hogy mi történik.

Pedig nem így van. A bankok esetében is egyeztettünk kormányzati szakemberekkel, a PSZÁF és a GVH vezetőivel is. Így került be a törvénybe, hogy a bankok egyoldalúan nem módosíthatják a szerződéseket, egyeztetniük kell az ügyféllel. A bankok vezetői viszont nehezen fogadták el, hogy válság idején az ő profitjuk is csökken, elfelejtik, hogy előtte évekig hatalmas hasznot realizálhattak. S ez nem bankárellenesség, az ő felelősségük sem kerülhető meg.

A krízis alap ma már 5 milliárd forintnál tart, de kezdetben még a karitatív szervezetek, a Vöröskereszt is tiltakozott.

Valóban furcsán reagáltak a lépésünkre a civil szervezetek, miközben ők maguk is állami támogatásban részesülnek. Azóta belátták, hogy nekik is hasznos, ha milliárdokkal több kerül a rendszerbe és megegyeztünk, hogy ők is részt vesznek az összegek eljuttatásában a rászorultaknak.

Suchman Tamás felvetette, hogy a munkanélküliek gyerekei ingyen nyaralhassanak a Balatonnál az állami táborokban, üdülőkben, de erről azóta semmit sem hallottunk.

Nos, erről valóban nem tudtam, de nagyon jó kezdeményezésnek tartom.