Oszkó Péter: „Nem szoktam elugrani a felkérések elől”

Nem szoktam elugrani felkérések elől, az igen és a nem is támadással érhet fel. Egyébként külföldön voltam, amikor Wladár Sándor egy sajtótájékoztató keretében bejelentette a bizottsági tagok neveit, majd hozzátette: Oszkó Péter még nem válaszolt. A korrekt felkérés nem zavarta a közösségi médiát, jócskán kaptam tőle negatív megjegyzéseket.

Melyik vállalása kapcsán emlegettek először árulást?

Amikor pénzügyminiszternek kértek fel. Előtte, az üzleti életben, tizenöt éven át, nem környékezett meg ilyen vád… illetve, egyszer, 2001. környékén, amikor külső szakértőként vettem részt egy parlamenti, gazdasági bizottság ülésén, ahol először találkoztam nagyobb tömegben parlamenti képviselővel. Egy jogszabály módosításának a gazdasági hatásairól kértek véleményt. Hajmeresztő párbeszédet hallottam, nem felejtem el, úgy beszéltek az országról: mi és ti. Ilyennel az üzleti életben nem találkoztam. Sokkolt az élmény, pedig viszonylag gyorsan tudok cselekedeteket, és motivációkat beazonosítani. Nem vagyok közszereplő jó ideje, de a nyilvánosság előtt olykor-olykor megjelenek, és van élményem… a rólam megjelenő cikkek háttérmotivációi kapcsán többször felvetettem, milyen politikai szándék állhat mögöttük? Amikor az Origó, vagy a Magyar Nemzet vörös báróként írt rólam, gondoltam: feladatot hajtottak végre, de előfordult a másik oldalon is hasonló, mert szerencsés vagyok, függetlennek gondolhatom magam, aminek következtében sok helyen jelennek meg rólam írások, és mondta már azt főszerkesztő, hogy sosem állították magukról, hogy függetlenek, és igen, feladatot hajtottak végre. Ez nyilvánvalóan személyes beszélgetésben hangzott el, de igen, akadt ilyen válasz.

Tudja értelmezni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét és a vele kollaboráló egyéneket?

A politika nagyon szeret homályos fogalmakkal dolgozni, mert azokat mindig az adott helyzethez igazíthatja. 2000-2001 során érzékeltem először a mi/ti logikát.

Ez ideológia?

Nem. Hatalompolitika.

A munkaterepe ismeri a kollaboráns szót és a vele összefüggő tevékenységet?

Rendszerfüggetlenül nem átléphető határ a háttérmegállapodás, a pénzügy szürke zónájába tartozó tranzakció, a politikai alku. A hozzám hasonló emberek nem akarnak politikai döntésekhez igazodni.

Nevezték kollaboránsnak, amikor felkérték pénzügyminiszternek?

Az imént még árulásról volt szó… abban az időszakban ez a fogalom sokkal kisebb jelentőséggel bírt, mivel mi már egy politikailag meggyengült rendszer kormánya voltunk. Ettől persze az akkori ellenzéki Fidesz kígyót, békát kiabált ránk, de miután nem egy erős központosított hatalmi rendszer része voltunk, nem neveztek kollaboránsnak. Most, az általam vezetett üzletek generálta bevételéből élek, ez képezi a jövedelmemet, nem ülök a Parlamentben, nem közpénzt kapok fizetésként, nem látok el olyan közfunkciót, amivel kötődnék a rendszerhez. Azt a bizonyos külsős szakértői feladatot is ingyen vállaltam el, nevezhetnénk akár társadalmi munkának is.

A mostani rendszer mennyire vállalható? Márki-Zay Péter szerint ez egy fasiszta rendszer.

Egy vállalhatatlan rendszerben nem tartják be a jogszabályokat, nem fizetnek adót. Ez most nincs. Politikailag uralt médiaviszonyok között élünk, változtatni kell rajta, de ez nem egy fasiszta rendszer, ahonnan távozni kell, vagy belharcot folytatni ellene. Márki-Zay Péter sem ezt csinálja, meg senki más az ellenzéki oldalon, hanem ebből a rendszerből élnek, betartják a jogszabályokat, nem követnek el jogszabálysértést, talán Iványi Gábor az egyetlen polgári engedetlen, aki nem fizet adót, mert szerinte a megvont egyházi státusza illegitim állapotot idézett elő.

Nem tette ellenséggé Budai Gyula azokban az években, amikor megpróbált jogilag fogást találni a politikában vállalt szerepe miatt?

Nem vagyok bosszúálló, szekértábor-logika szerint gondolkodó ember. Minden helyzetet az adott körülmények között mérlegelek. Nagyon sok kritikai véleményt mondtam, ezzel együtt azt gondolom, az ország jelenlegi állapota azt indokolja, hogy a megadott jogrendszer keretein belül, a megadott játékszabályok szerint próbáljunk élni. 30 éves piacgazdaság és demokrácia vagyunk, nem egy sokszáz éves, ahol szép számban vannak sztenderdek. Van rossz érzésem a rendszerrel kapcsolatban, de nincs olyan környezet, olyan típusú határátlépés, ami miatt forradalomra lenne szükség, akkor sem, ha a politikai szlogenek szintjén elhangoznak ilyen mondatok. Az ellenzék indul a parlamenti választáson, nem állítja, hogy a parlamenti választás oly mértékben szabálytalan és manipulált, hogy az utcára kellene menni, és fizikai erővel kellene megdönteni a rendszert.

Mi az, ami kizárná, hogy az ügyfele lehessek?

Ha a közszférával dolgozna, nem fektetnénk be, mert mi a piacról élünk, és a piaci növekedésbe fektetünk. Teljesen mindegy, hogy valaki korrumpál-e a közszférában, vagy nem, akkor is ki van szolgáltatva a politikai döntéshozatalnak. Sajnos ennél is tovább kell mennünk, mert a befektetéseken keresztül való finanszírozás olyan, mint egy házasság, tehát nekünk azt is meg kell néznünk, hogy a konkrét emberrel fogunk-e tudni éveken keresztül, a lehető legnehezebb szituációkban is együtt dolgozni.

Legyen legalább egy téma – Malév - az elmúlt 12 évből, amiben személyes érintettsége lehetett…

Ez egy három-mondatos sztori… amikor pénzügyminiszter voltam, még orosz tulajdonban volt a cég. Arról kellett dönteni - érdemi költségvetési tehervállalás nélkül -, visszavegyük-e állami tulajdonba, és adjunk-e esélyt a tovább működtetésének, vagy hagyjuk bedőlni. Erre a kérdésre válaszoltam igennel, vegyük vissza, nem fizettünk érte egy fillért sem, csak az állam felé meg nem fizetett tartozásai fejében vettük vissza magyar állami tulajdonba, és hagyjuk meg a következő kormánynak a lehetőségét, hogy rendbe tegye, mert én mindig mindenkivel szóba álltam. Ráadásul akkor a Fidesszel egyeztettünk is erről, igent mondtak, jó ötlet, tegyük! Aztán a Fidesznek nem sikerült, a Malév két év vergődés után 15 milliárd - vagy ki tudja mennyi pénz elköltése után -gyakorlatilag összedőlt, és kerestek valakit, akire rá lehetett kenni a kudarcot. A politika sosem a korrektségről volt híres, mindig egyéni érdekekről szólt. Aztán 2011-ben felkértek a Wizzair igazgatóságába, elvállaltam, majd amikor nekem esett a Fidesz médiabirodalma, hogy miattam nem lehetett megoldani a Malév helyzetét, abban a pillanatban lemondtam – nem volt különösebb hasznom belőle -, mert nem akartam a cégnek kellemetlenséget okozni.

Volna egy konkrét eset, ami ugyan nem érinti személyesen, mégis értelmezné? 2016, Facebook, Gyurcsány Ferenc: „Érdemes világosan beszélni. Ha a demokratikus ellenzéki oldalon egyetértés van abban, hogy a Fidesz feldúlta és tönkretette a III. Magyar  Köztársaságot… a Fidesz egyoldalú akarattal és diktátummal megváltoztatta az alkotmánybírók jelölési rendjét. Kizárólag saját híveivel töltötte fel a testületet és elfogadhatatlan mértékben korlátozta az Alkotmánybíróság jogkörét. Most, hogy három új alkotmánybírót kell megválasztani, nagy kegyesen felajánlotta az MSZP-nek, hogy ő is jelöljön egyet… hogy mindenki jól értse, ismételjük meg, aki e tárgyban együttműködik a Fidesszel, az kollaboráns, az áruló.”  A fenti történet csak a szekértábor-logikáról szól?

Ennek a történetnek szerintem van értelmes, racionális magja, miközben nyilván a DK és az MSZP közötti rivalizálás és a köztük való pengeváltásoknak is van saját történetük, hiszen az ellenzéken belüli szavazatokon való osztozkodás régóta tematizáló tényező. Ha konkrétan a kollaborálás a téma, definíció-szerűen feltehető a kérdés, hogy a rendszer által kínált pozíciókat, felkéréseket, feladatokat, milyen esetben lehet megfontolni, és milyen esetben nem. Nem érdemes, ha az csak egy kirakat-vállalás, és valójában érdemi befolyással nincs a dolgok alakulására. Ilyen esetben, el tudom fogadni a DK logikáját. Megint más az én esetem a vizes vb szervezőbizottságába való felkéréssel, ahol nyilvánosságot, sajtófelületet kapok, ami a legnagyobb fegyver a visszaélések, korrupciós gyanú ellen, mert érdemi lehet a hatásom. Tehát a jelenlegi jogrendben nemcsak a jogrendet megtagadó polgári engedetlenség minősül nem-kollaboráns magatartásnak, de értelmezhető, hogy az egész jogrend részeként, mik azok a feladatok, amiket szabad vállalni, és miket nem. Az ellenzéki oldalon egymás minősítgetése, az árulózás, szóval a belháborúk annyira megterhelték a 2010. utáni ellenzéki politizálást, hogy emiatt a Fidesz többször szerezhetett kétharmadot a parlamentben, és csak bízni lehet, hogy 2022ben másképp fog alakulni.

Van-e az együttműködésnek mértéke? Eddig kollaborálás, onnét nem?

Mit értünk együttműködésen? Amikor egy adott szektor, egy adott iparág úgy működik, hogy ott az elérhető források meghatározó része állami pályázatokból fakad, akkor az ott tevékenykedők, miközben minden szabályt betartanak, vagy azt választják, hogy becsukják üzletüket, mert nem dolgoznak az állammal, vagy szabályos körülmények között elindulnak a pályázatokon. A befektetési területünkre az állam viszonylag sok pénzt helyez ki, rajtunk kívül szinte mindenki piaci szereplő - állami pénzeket kezel, abból fektet be -, politikai kompromisszum nélkül indulunk, mert egyébként kiszorítanánk magunkat a piaci versenyből, majd azt olvasom: balliberális üzletember - már a fogalmat sem értem, üzletember, az üzletember, szavaz, ahogy szavaz, a kettőnek nincs köze egymáshoz - állami pályázaton nyert, tehát kollaboráns. Miközben az volna kollaboráció, ha a győzelmünk fejében 10 százalékot visszaadnánk.

Ez kollaboráció vagy korrupció?

Igaza van, inkább az utóbbi.

A politikai szívesség is korrupció?

A piac szelektál. Tehát hiába kap valaki nagyon sok állami pénzt, amikor befektetési partnereket kell találnia, akkor a minőségibbek nem feltétlenül állami szereplőkhöz, vagy állam által finanszírozott szereplőkhöz mennek, hanem megkeresik, akikkel jól tudnak majd együttműködni. Például minket. Látni kell, a befektetői szakma krémje indul pályázatokon, meg mások, én, ex-pénzügyminiszter, viszonylag határozott véleménnyel politikai kérdésekben, ha pályázunk, megindul a susmus, megállapodtunk a háttérben, miközben rajtunk kívül 10 olyan is pályázott, néha nyernek is - csak tőlük nem kérdeznek -, miközben politikai kapcsolatok hátán nőttek fel, megrendeléseik egy része nem gazdasági helyzetükből fakad, ezért sem tudják megállni helyüket a nemzetközi versenyben.

Mi az állam célja az oligarcha-rendszer létrehozásával?

A politikai hatalom bebetonozása. Jómódú polgári környezetben nehéz egy demokratikus rendszert lebontani, mert önálló egzisztenciák, vagyonok, pénzügyi tartalékok alakulnak ki, amelyek képesek ellenállni rendszerszerű próbálkozásoknak, szemben egy olyannal, ahol a gazdasági befolyás is a politikától függ, ahol azt csinál a politika, amit akar. Az elmúlt 12 év nyilvánvalóan ebbe az irányba tolt, ne legyen önálló, politikától független, erős gazdasági befolyás, mert az ellenállhatna olyan típusú törekvéseknek, amiket a politika akarna csinálni.

Politikától generált az is, hogy gazdasági újságírók territóriuma lett eldönteni, hogy az egyes rendszerek által oligarchává tett személyei hogyan válnak transzparenssé – nem a szó klasszikus értelmében - egy másik hatalom kezében?

Igen. Az elmúlt 30 év szereplői visszakövethetőek a kurzusváltások során, mert a régi politikai kapcsolataik által néhányan igyekeznek lojálisok maradni, igyekeznek a következő rendszer barátaivá is válni, de attól az állami megrendelésekből, állami döntések által kínált üzleti előnyökből való fenntartási vágyuk nem változik. Ott az igazi különbség, az a valós szereplő, akinek mindegy milyen a rendszer, mert piacról, üzletből él és alapvetően annak a szabályai szerint működik. Aztán vannak olyan szereplők, nyilván egy fiatal piacgazdaságban többen, később remélhetőleg kevesebben, akik nem üzleti logika szerint üzletelnek, hanem azt nézik, hogyan lehet kihasználni az egyébként tömegében nagy mennyiségű közpénzből származó meggazdagodási lehetőségeket. És van, aki csak az egyik politikai oldalra igazodik, van, aki a másikra, és akad, aki mindkettőre. A két különböző kategória nem összekeverendő!

Munkájához alapvetően internet kell, felvetődött, hogy máshol éljen?

A Covid alatt nyilvánvalóan kevesebbet utaztam, de most már havonta 10 napot ismét külföldön töltök. Egy magamfajta ember által folytatott életmód során „a hol van a bejelentett lakcím típusú kérdés” eggyel kevésbé releváns. Európában töltöm az időm 90 százalékát. Magyarországhoz köt sok minden, nemcsak a rokonság, az idősebb rész nyilván, de magyarországi kötődéseimet akkor sem fogom feladni, ha a politikai viszonyrendszer nem úgy alakul, ahogy szeretném. A politikai kurzusok négyévente alakulnak, én pedig az életemet ennél hosszabb ciklusokban tervezem.

Június 18. és július 3. között lesz a vizes vb.

Igen.

A Coviddal számolhatott, a háborúval nagy valószínűséggel nem. És még egy kérdés, a háborút kezdeményező fél okán kell-e büntetni orosz sportolókat?

Azt gondolom, kellene általános intézkedés ebben a háborús helyzetben, ahol folyamatosan civil lakosságot érő támadások során tömegek halnak meg. Kell valamilyen nyomásgyakorlási lehetőség, mód, ami képes lehet cizellált gondolkodást, polgári engedetlenséget indukálni Oroszországban is. Nem vagyok naiv, de annyit megtennék, hogy „kimentési lehetőséget” adnék minden szereplő kezébe, aki ennek a szankciónak esik áldozatául, és ha elítéli a háborút, érthetően nyilatkozik az orosz vezetés felelősségéről - tehát nyilvánvalóan nem kíván személyesen a részévé válni a folyamatnak -, akkor indulhat.

Amivel egzisztenciális veszélyt vállal…

Igen, persze. Ebbe nyilván az oroszoknak is lenne beszólásuk, indulhatnak-e, vagy másképp érintené a sportolók, vagy a kultúra képviselőinek a karrierjét.

Mutasson be egy aláírt blankettát?

Elég volna egy médianyilatkozat.

Az úszó világbajnokság gazdasági sikerét mennyire befolyásolja a háború?

A vizes vb gazdasági sikere a látogatottságon múlik, hogy milyen turisztikai érdeklődést indukál Budapest és Magyarország iránt. Most egy nehéz helyzetben kell pozitív hatást kiváltani, az egészségügyi helyzet kevésbé, a közhangulat nagyobb mértékben befolyásol. Ebben a helyzetben talán még fontosabb, hogy legyenek olyan események, amelyek azt mutatják, hogy mi a világ biztonságos és civilizált részén helyezkedünk el.

Szóval ártatlan… nem kollaboráns… de mégis mi az a társadalmi elvárás, mi az a társadalmi nyomás, amely önből ellenséget kreál, most éppen a vizes világbajnokság bizottsági tagságának elvállalása miatt? Kellene valami muníció, hogy legalább magamnak megmagyarázhassam, miért beszélgettünk ilyen hosszú ideig…

Van egy nagyon egyszerű ok, a társadalmi frusztráció, ami egy teljesen jogos frusztráció. A mi környezetünk nagyon sok emberben frusztrációt kelt, és bocsánat a szerénytelenségért, de én politikai kompromisszumok nélkül, független működéssel is sikeres vagyok Magyarországon és a világban egyaránt. Sikereket érek el anélkül, hogy ehhez nemtelen kompromisszumokat kellett volna kötnöm egy frusztrált társadalmi környezetben, és ezzel sok embert irritálok, akik számára ez elképzelhetetlen.

Egy frusztrált társadalomban pedig a sajtó is frusztrált.

Igen. A sajtó a jelenlegi környezetében, amikor a kattintások számítanak, a médiamunkások maguktól is frusztráltak, és pont azért állítanak embereket, megfogalmazásokat pellengérre, mert ma Magyarországon a média világában dolgozni nem könnyű dolog.

(Kiemelt kép: Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa (b) és Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a magyar zeneipar harmadik alkalommal megrendezett kétnapos szakmai találkozója, a Music Hungary konferencia első napján az egri Bolyki-völgyben 2015. május 28-án. MTI Fotó: Komka Péter)