Összefogást!

A Lehet Más a Politika hétvégi kongresszusán eldőlhet, hogy a párt puhatolózó tárgyalásokat kezd-e az Együtt 2014-gyel, vagy továbbra is a büszke, bár terméketlen politikai magányt választja. Az is lehet azonban, hogy kiderül: itt nem a politikai kooperációról kell határozni, hanem valami másról. A rendszerellenzék közös felelősségéről. Szilágyi Ákos politikaelemzővel beszélget SZÉNÁSI SÁNDOR.

2012. november 12., 16:36

– A média egy része már felravatalozta az LMP-t: a pártnak szerinte csak rossz és egy még rosszabb döntése lehet: ha egyedül indul a választásokon, azért, ha szövetségben, akkor pedig azért fog elpusztulni. Mivel harmadik lehetőség nincs, és úgyis mindegy, érdemes belevágni egy róla szóló beszélgetésbe?

– Az LMP-t azóta temetik, hogy megszületett. Temetik, mert kellemetlen párt, mert „politikai amatőrök”, civilek hozták létre a pártokkal szemben, mert nem vált szemmé a korrupciós láncban, mert meg akarta törni a kétpártrendszerű politikai berendezkedés végzetes logikáját, mert „ökopárt”, mert egy harmadik, sőt, negyedik utat ajánl az országnak. Legújabb temetése egy politikai játszma része, amelyben a külső zsarolás és a belső személyi, hatalmi ambíciók is szerepet játszanak. Ez a játszma arra fut ki, hogy vagy azzal tartsák távol a pártot az Együtt 2014 választási mozgalomtól, hogy ha csatlakozik, azt választói nem bocsátják meg neki, azonkívül elveszti arcát, identitását, föladja programját. Vagy azzal akarják mindenáron együttműködésre bírni, hogy ha kimarad belőle, akkor vége van, a választók ezt nem bocsátják meg neki, be se kerülhet majd a parlamentbe.

– De hát nem így van?

– Hol is kezdjem? Már maga az döbbenetes számomra, hogy a politikai elemzők, újságírók, politikusok úgy latolgatják a parlamenti választási esélyeket, mint ha normális parlamentáris demokráciában, jogállamban élnénk, mint ha minden azon múlna, ki és mennyivel nyeri majd meg a választásokat, ki kivel fog szövetkezni. Mint ha nem látnák, hogy a jelenlegi rendszerben a parlamentáris ellenzék szerepét eljátszani annyi, mint egy bábszínházban paprikajancsiként fellépni. Ha a rendszer marad, akkor ez a szerep is marad. De hát miért olyan jó paprikajancsinak lenni a parlamentáris parancsuralom színpadán? Ráadásul a következő választás az autokratikus hatalom érdekei szerint átalakított választási rendszerben fog már zajlani. A rendkívül beszűkített választási versengésnek ha egyáltalán van még tétje, az nyilvánvalóan nem az, ki kerülhet be ellenzéki paprikajancsinak a parlamentbe – nagy paprikajancsinak, vagy egészen kicsinek, mindegy. Egyetlen értelmes tétje csakis az lehet, hogy a demokratikus erőket egybefogó választási szövetség elsöprő győzelmet tud-e aratni a számára rendkívül előnytelen választási terepviszonyok között, vagy sem. Ez a választási szövetség alkalmi, és ha győz, nem az lesz a feladata, hogy kormányt alakítson, hanem az, hogy felszámolja a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, és az önkényuralmi törekvések eddigi tapasztalatai alapján javított kiadásban helyreállítsa az alkotmányosságot, megerősítse a plurális demokráciát. Ez ma az egyetlen demokratikus ügy, a haza ügye, az összes többi – pártérdek, magánambíció, pénz, paripa, fegyver – másodlagos, érdektelen, nevetséges vagy éppen kártékony.

– Mint ahogy annak tűnt az is, amikor az LMP létrehozott egy új, kétpólusú világot, amelyben az elmúlt húsz év rossz fiúi voltak, meg ők, az egyedül tiszták. Ez talán hozzájárult a médiamagányukhoz. De rendben. Nézzük, teremtődött-e új helyzet a párt számára az Együtt 2014 színre lépésével?

– Az Együtt 2014 a parlamenti pártok töketlenkedését megelégelő civilek teremtette választási mozgalom: az egypártrendszerű demokráciát, a joguralom megszűnését, a végrehajtó hatalom kényuralmát egyre rosszabbul tűrő és egyre aktívabb társadalmi többség igénye keltette életre. Ez magyarázza pár hét alatt magasba szökő népszerűségét is, amely nem annyira az összefogásnak arcot adó civil mozgalmak vezetőinek, mint inkább magának az összefogásnak szól: végre valami! Az LMP – mint a civilek első pártja a parlamentben, amely másként akart és akar politizálni, csak nem mindig sikerül neki – ez év elején maga is egy ilyen „parlamenten kívüli pólusképző erő” kialakítását tűzte ki céljául. Csak aztán kivárt, vagy rosszul időzített, úgyhogy megelőzték. Nyilván nem öröm, ha megelőzik az embert, vagy „lelövik a poénját”. De a mai célok és tétek hatalmasságához képest ez semmiség. Föl sem szabad venni. Sem a politikai érdemszerzésnek, sem a választási előnyszerzésnek semmi értelme. Könyörgök, kivel szemben? Teljesen lényegtelen, ki volt a kezdeményező. A tét nem a jelenlegi kormány, hanem az parlamentáris egypártrendszer békés úton történő leváltása és a demokratikus jogállam helyreállítása. Minden személyi ambíciót, pártérdeket, sőt, pártprogramot félre kell tenni. Nem koalíciós kormányzásra szerveződött az Együtt, hanem lényegében arra, hogy megvalósítsa Majtényi Lászlónak és szerzőtársainak nyolc tételben megfogalmazott demokratikus ajánlatát a jogállam visszaállítására, amely ezzel a mondattal kezdődik: „A Nemzeti Együttműködés Rendszerét fel kell számolni, az alkotmányt pedig helyre kell állítani.” Nincs az a demokratikus párt, amely ennek a programnak a megvalósításába bele kell haljon, vagy ha mégis van, akkor haljon bele.

– Az kevés, hogy mi ilyen szépen egyetértünk ebben. Erre a felismerésre az LMP egészének is rá kellene jönnie. Nem biztos, hogy megteszi. Ha egy része mégis, akár szakadhat is a párt. Vagy tovább halogatja a döntést. Milyen árnyék az, amelyet ez a párt olyan nehezen ugrik át?

– Azt hiszem, a parlamentben – a jelenlegi pszeudoparlamentben – eltöltött két és fél év kissé sorvasztóan hatott az LMP-sek politikai tisztánlátására is. Bár még mindig ez a legkevésbé elbürokratizálódott párt, amelyben nem ismerek senkit, aki parlamenti bársonyszékébe kapaszkodna, vagy feltett szándéka volna, hogy a politikából üzletet csináljon, és ebből éljen. Azt hiszem, tényleg sokan nem látják a fától az önkény rendszerének sötét erdejét. Nem látják, hogy nem a fák közt bolyonganak már, hanem rég az erdőben járnak. Kormányzásban, koalícióban, pártprogramban gondolkodnak, mintha maguk is elhinnék, hogy az erdőben ez lehetséges. Mondjuk, Schiffer András kifogásolja, hogy az Együttnek nem ismert a programja. Milyen programja? A kormányprogramja? De hisz ilyen program föl sem merülhet! Nem egy kormányzásra hivatott nagykoalíció összeeszkábálása a tét, hanem az antidemokratikus rendszer megszüntetése. Erre kell szövetkezni, nem másra, nem többre. Még a nevek és a résztvevők politikai hitelessége is egyedül ebből a szempontból érdekes. Nyilvánvalóan vannak nevek, amelyek nem jelenhetnek meg egy ilyen összefogásban, mert lejáratódtak 2010 előtt. A rendszer ellen háborgó társadalmat nem pártok és pártprogramok, nem a lehetséges koalíciók érdeklik, hanem egyedül az: lehetséges-e olyan politikai összefogás, amely képes megszabadítani őket alattvalói státusukból, képes visszaadni állampolgári méltóságukat és szabadságukat. Ez az egyetlen program ma. Nincs másra felhatalmazás. Az LMP-ben szerintem épp elegen vannak, akik látják az új helyzetet és az új tétet is: a demokratikus erők nem pártpolitikai alapon és pártpolitikai célokból kell összefogjanak, hanem a „fülkeforradalommal” igazolt önkényuralmi rendszer „fülkeforradalmi” megdöntése érdekében. Annak a pártnak vagy politikusnak, aki ezt nem érti meg, és nem vesz részt az összefogásban, politikailag csakugyan vége van: ha győz a demokratikus tábor, azért, mert a legnagyobb vizsgán leszerepelt a társadalom szemében. Ha hosszú időre elbukik a magyar demokrácia ügye, azért, mert szégyenszemre mehet vissza az autokrácia parlamentjébe paprikajancsinak.