Orvosi műszerek uniós pályázataival csaltak

Két személy ellen vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség társtettesként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt. A nyomozás az OLAF ajánlása alapján indult.

2017. április 5., 11:39

A vádirati tényállás lényege szerint egy bűncselekmény elkövetésére létrehozott cég 2009 folyamán, döntően orvosi diagnosztikai eszközök beszerzését célozva, 489 976 864 forint nettó költségvetésű pályázatot nyújtott be a bekerülési érték 44 százalékának megfelelő, 214 319 011 forint forint összegű támogatás megszerzésére az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. Az érintett eszközöket az elkövetők egy külföldi cégtől mintegy 102 081 000 forintért vásárolták meg, majd azokat a támogatás elszámolása végett túlárazva, 371 762 664 forint vételáron szerepeltették a pályázatban, és a támogatás felhasználását tartalmilag valótlan nyilatkozatokkal igazolták, továbbá elhallgatták a pályázat elszámolását ellenőrző szervezet elől azt a tényt, hogy a gépek vételárának különbözetét egy közbeiktatott cégen keresztül a saját részükre utaltatták vissza.

Az orvosi műszerek működtetésére egy vidéki városban 2010 januárjában diagnosztikai centrumot létesítettek, azokat azonban a célnak megfelelően sohasem használták fel – olvasható az ügyészség honlapján.

A cselekmények révén az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak okozott kár 182 171 159 forint, míg a magyar költségvetést ért kár 32 147 851 forint, amelyek közül egyik sem térült meg.

A két vádlott a cég vezetését ténylegesen ellátó személy, valamint az ötletet kidolgozó ismerőse. Az ügyben a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség a Legfőbb Ügyészség kijelölése alapján végezte.

A terheltek szabadlábon védekeznek, bűnösségükről a Fővárosi Törvényszék fog dönteni. A terhükre rótt bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.