13 ezer forintért állított ki táppénzes papírt a nyíregyházi háziorvos, másfél évre börtönt kért rá az ügyészség
Vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a háziorvost, aki
pénzért valótlanul igazolta le az egyik páciense keresőképtelenségét, illetve gyógyszereket írt fel úgy, hogy a betegeket meg sem vizsgálta.
A vádirat lényege szerint a Nyíregyháza közelében lévő településen dolgozó háziorvos egy betéti társaság nevében végezte a munkáját, melynek során igazolhatott keresőképtelenséget és írhatott fel gyógyszert is a páciensek részére. Az elmúlt év júniusában az egyik helyi lakos megjelent az orvosi rendelőben, és azt kérte a vádlottól, hogy két hétre visszamenőleg igazolja le keresőképtelenségét. A vádlott erre hajlandó volt, de cserébe 13 000 forintot kért a pácienstől. A férfi fizetett is a vádlottnak, majd azt kérte, hogy az egyébként az orvosi rendelőben meg nem jelent két gyermeke részére írjon fel gyógyszereket, amit az orvos teljesített.
A 13 ezer forintért a vádlott megszegte a kötelességét, mert valótlanul igazolta le két hétre visszamenőleg a keresőképtelenséget, noha a páciense nem is volt ilyen állapotban, továbbá úgy írt fel gyógyszereket, hogy a gyermekeket nem vizsgálta meg, nem volt szükségük ezekre az orvosságokra.

Egyébként a férfi a valótlan igazolást nem használta fel táppénz igénylésére és a recepteket sem váltotta ki:
szándéka ugyanis kifejezetten a házirovos lebuktatása volt.
A pácienssel szemben a rendőrség az eljárást megszüntette, mert nem követett el bűncselekményt.
Az ügyészség a beismerő vallomást tett háziorvost önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja, amelyért a törvény szerint 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztést kaphat.
Az ügyészség most azt indítványozza, hogy ha az orvos a bíróság előkészítő ülésén is beismerő vallomást tesz,
1 év 5 hónap börtönbüntetést kapjon,
de el kell tiltani az orvosi foglalkozás és a közügyek gyakorlásától is. Ezen felül a 13 ezer forint vesztegetési pénzértékében vagyonelkobzást kell elrendelni.