Újabb két szegedi orvost fogtak le csalásért

Orvosi eszközökkel ügyeskedett egy kiterjedt hálózat, több tízmillió forinttal károsíthatták meg az egészségbiztosítást.

2023. február 8., 09:18

Szerző:

Újabb két szegedi orvost fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.

Azt írta a rendőrség, hogy a gyanú szerint mindkét férfi ahhoz a bűnszervezethez tartozik, amely gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat vett fel jogosulatlanul. Az egyre szélesedő ügy nyomozása során kiderült, a gyógycipőkön túl különböző ortézisekkel (rögzítő, tehermentesítő segédeszközökkel) kapcsolatban is történtek visszaélések.

A költségvetési csalás miatt tavaly ősszel indult ügyben a múlt héten 17 gyanúsítottat fogtak el, a hétvégén pedig még két orvost.

Az egyik férfit akkor fogták el, amikor egzotikus nyaralása után gépe landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A másik, síelésből hazatérő orvost a lakásán várták a rendőrök. Gyanúsítotti kihallgatásukat után mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat - ismertette a rendőrség.

Az orvosoknál tartott kutatások során informatikai eszközöket és különböző dokumentumokat foglaltak le. Ezen túl vagyonvisszaszerzés céljából lefoglalták nagyértékű autóikat és ingatlanjaikat, és zárolták a folyószámláikat, összesen százmillió forint értékben.

A tavaly őszi és téli elfogásokkal együtt így az ügycsoportnak már 28 gyanúsítottja van, akik közül 14-en letartóztatásba kerültek. A többiek bűnügyi felügyelet alatt állnak vagy szabadlábon védekeznek.

Azt írták, a szerteágazó bűnügy felderítése érdekében az ország különböző pontjain létrehozott nyomozócsoportok folyamatosan elemzik és értékelik az újabbnál újabb adatokat, és továbbra is szorosan együttműködnek a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársaival.

Így vált ismertté, hogy a bűnszervezethez kötődő cégek nemcsak gyógycipők után járó állami támogatásokat igényeltek vissza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), hanem más gyógyászati segédeszközök után is benyújtottak igényt. Az ortopéd orvosok által felírt vényeken a gyógycipőkön túl szerepeltek gerincortézisek és ahhoz tartozó különböző járássegítő alkatrészek, valamint csuklóortézisek és térdortézisek is.

A bűnszervezetben mindenkinek megvolt a maga szerepe. Az orvosok írták fel a vényeket, többségében olyan emberek adatait felhasználva, akik erről mit sem sejtettek. A beteglistákat - amelyeket általában különböző szociális intézményektől és idősotthonoktól szereztek be - a cégek alkalmazottjai küldték el nekik. Majd az ortopédorvosok érdemi vizsgálat nélkül írták fel a recepteket, azokon különböző gyógyászati segédeszközökkel. A cégek ezeket a termékeket ugyan legyártották, de többségében nem megfelelő minőségben, és a vényeket benyújtva igényelték vissza a NEAK-tól az állami támogatásokat.

Olyan eset is számtalanszor elfordult, hogy egy páciens nevére mind a két lábra felírták a gyógycipőt, pedig az általában csak egy lábra lett volna indokolt. Vagy a beteg valóban használt korábban valamilyen gyógyeszközt, s azt mindenféle kontroll és vizsgálat nélkül ismét felírták neki, bár az eszközt volt, hogy meg sem kapta.

Az önrész befizetésétől - amely ezen ortopédiai termékek kiváltásánál kötelezően a betegeket terhelte volna - szinte minden esetben eltekintettek a cégek. A hangsúly azon volt, hogy társadalombiztosítási azonosítójellel, vagyis TAJ-számmal rendelkező emberek szerepeljenek a vényeken, függetlenül attól, hogy szükségük van-e gyógyeszközre vagy sem.

Az államtól így összességében több százmillió forintot csaltak ki.

A büntetőeljárások mind a KR NNI-nél, mind több vármegyei rendőr-főkapitányságnál folytatódnak, így a jövőben újabb elfogások és gyanúsítások várhatók - olvasható a közleményben.

(Kiemelt kép: Orvosi eszközökkel való csalás miatt tartóztattak le két szegedi orvost 2023. február 8-án. Fotó: Police.hu)