A mentőautókra is vonatkozik az üzemanyag mennyiségi korlátozása

A közszolgálatoi autókra, ezáltal a mentőautókra is vonatkozik az 50 literes tankolási limit a Molnál, amely fennakadásokat okozhat a mentőszolgálat autóinál.

2022. június 27., 19:13

Szerző:

Az a helyzet, hogy a MOL nemcsak a lakosság, hanem a közszolgálatok "hatóságiáras" kiszolgálásában is bevezette az 50 literes limitet – írta Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző közösségi oldalán.

A posztjához egy e-mailt is csatolt, amelyben az Országos Mentőszolgálat Gépjármű Osztálya azt kéri a Moltól, hogy az ő gépjárműveit mentesítsék a mennyiségi korlátozás alól, ugyanis a 15l/100 km fogyasztású autóknak az 50 liter üzemanyag „kockázatosan kevés”. Levelükben részletezték, hogy tankolni műszakváltáskor szoktak, de a mennyiségi korlátozással ez többszöri tankolást is eredményezhet. Járműveik pedig naponta 300, akár 800 kilométert is megtesznek.

Kunetz ehhez teszi hozzá, hogy a többszöri tankolással a mentős időveszteségben lesz, ugyanis tankolás alatt a mentőegység nem riasztható. A magyarországi mentés, egyébként is meglehetősen rosszul szervezett, ennek a hatékonyságát csökkenti minden egyes felesleges időpazarlás – hangsúlyozta.

(Kiemelt kép: Az Országos Mentőszolgálat megkülönböztető jelzést használó mentőautói haladnak az Üllői úton a Semmelweiss Egyetem Klinikáinak közelében. MTVA/Bizományosi: Róka László)

 

Az ukrán-magyar határszakaszon 6499-en léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8844-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.