Orbánnal lehet fotózkodni a Kossuth téren

Egy Orbán Viktort ábrázoló életnagyságú képet állított fel a Kossuth tér Parlament előtti részén a Demokratikus Koalíció (DK), hogy szimpatizánsai azzal fotózkodhassanak, mondván: a miniszterelnök ismerősének kell lenni ahhoz, hogy ma valaki sikeres legyen Magyarországon.

2012. szeptember 11., 14:25

A felvétel a kőszegi Tranzit Fesztivál a határon elnevezésű rendezvényen készült, és korábban a miniszterelnök Facebook-oldalán jelent meg; a DK által kiállított, életnagyságúra nagyított változaton a kormányfő beszélgetőpartnerének feje helyére lyukat vágtak.


Molnár Csaba, a DK alelnöke keddi akciójukon arra biztatott mindenkit, hogy fejét a lyukba bedugva csináljon egy "közös képet" a miniszterelnökkel, szavai szerint ugyanis ha ma valaki sikeres akar lenni Magyarországon, akkor vagy az Orbán-család rokonának, barátjának, vagy a miniszterelnök volt kollégiumi szobatársának kell lennie – írja az MTI.


A Demokratikus Koalíció tagjai az ellen tiltakoznak, hogy a kormánypártok előzetes regisztrációhoz akarják kötni a választási részvételt. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a Hét nap a szabad választásokért elnevezésű demonstráció idején sátorban fog lakni Niedermüller Péter és Molnár Csaba alelnökökkel, valamint Kolber Istvánnal, a párt képviselőjével. A DK vezetője hozzátette, ők négyen biztosan végigcsinálják az éhségsztrájkot, de arra számítanak, hogy néhány napra mások is csatlakoznak hozzájuk.


– A drámai helyzet drámai reakciót kíván, erőteljes politikai gesztusok kellenek ahhoz, hogy a néma és apatikus választói sokaság megmozduljon – indokolta Gyurcsány Ferenc, hogy miért választották a tiltakozásnak ezt a módját. – Ha Jan Palachként felgyújtanám magam, az se érdekelné a Fideszt. Nem akarom őket vádolni, de gyanítom, hogy a fülük botját se mozgatnák meg értünk – mondta lapunknak a volt miniszterelnök.


Hangsúlyozta, azt akarják megmutatni a választóknak, van merszük egy szenvedélyes, bizonyos mértékben önsanyargató akcióra, hogy mindenki lássa „azokkal vagyunk, akiknek elegük van Orbán világából”. Gyurcsányék szombatig nem hagyják el a teret, ezért aztán nem is vesznek részt a parlament hétfői ülésén, de a Demokratikus Koalíció más politikusai megjelennek majd a Házban.