Nemzeti gyerekgyár – Orbán szerint anyagilag előnyösebb helyzetbe kell hozni a gyermekvállalókat a gyermektelenekkel szemben

A Budapesti Demográfiai Csúcson a legtöbben arról beszéltek, hogy ösztönző körülményeket kell teremteni a gyermekvállaláshoz, de a magyar miniszterelnök inkább a kényszer felé tekerné el a potmétert.

2019. szeptember 5., 13:50

Szerző:

Nem gondoltuk hogy, hogy a harkályt biztatni kell, hogy kopácsoljon – mondta a magyar gyermekvállalási kedvvel kapcsolatban Orbán Viktor az immár harmadik alkalommal megszervezett kormányzati demográfiai csúcson. A magyar miniszterelnök beszédében összegezte a Fidesz családpolitikájának elvi és gyakorlati, illetve gazdasági alapjait.

Fotó: Szováthy Kinga

Messziről indítva, fiatalkoráról mesélve elmondta, hogy szerinte egykor nagy meglepetést keltett volna egy népesedéssel foglalkozó konferencia, ami viszont egyre fontosabb kérdéssé nőtte ki magát. Az eltelt évek során arra figyelt fel, hogy az emberi élet végességével három módon lehet megküzdeni: az élvezetekhez fordulva az élet értelmének fontosságát tagadják sokan, mások a teremtőjükhöz fordulnak a válaszokat kutatva, illetve van egy harmadik lehetőség: megpróbálni életünk evilági folytatásáról gondoskodni, azaz gyermeket vállalni.

„A gyermek valahogy a mi életünk folytatása is.”

– tette hozzá bölcselkedve. Azonban az európai országok lakosságának csökkenése miatt kiemelt kérdéssé vált a népességpolitika. Különösen Európa problémájaként tekint a kormány a jelenségre, ráadásul még csak nem is keresztény civilizációs jelenség a népességfogyás, ugyanis a világ keresztény lakossága emelkedik.

Az elfogyás okai sokrétűek Orbán Viktort szerint, de kiemelkedik belőle a két világháború, amiért az akkori európai politika a felelős. „A nagy emberveszteség” 50 millió ember volt, melyet szerinte a mai napig sem tudtunk helyre hozni.

Mivel a politika hozott rossz döntéseket, Orbán szerint ezért a politikának kell azt helyrehoznia.

Ezért kormányzati álláspontjuk szerint erőteljes állami szerepvállalásra van szükség a demográfiában. „Ez államcél, kormányzati feladat” – hangsúlyozta.

Aki többször is hallotta már Orbán Viktor beszédét, az jól tudhatja, hogy sosem mulasztja el az alkalmat, hogy elítélje a politikai ellenfelek általa sarkosított véleményeit. A kormány két ellenvéleménnyel találkozik Orbán szerint, mikor családpolitikáját támadják:

  • A migráció: Orbán szerint ellenfelei a globális mértékű migrációban látják a népességfogyás megállításának megoldását. „Ha ezt elfogadjuk, hozzájárulunk egy népességcseréhez, hogy az európai népességet lecseréljék” – mondta Orbán, aki szerint vannak ilyen európai politikai mozgalmak, de nem nevezte meg őket.
  • Zöld ellenérv: Orbán hallotta már kritikusaitól, hogy a Föld akkor járna jobban, ha kevesebb gyermek születne. „Ezt tekintsük esztelenségnek és utasítsuk el. Az ökoszisztémának a teremtés rendje szerint az ember is része. Nem ellenfele, hanem része. Értelmesen kell kijelölni az emberek növekvő számát az ökoszisztémában.” – mondta erre a sarkosított, meglehetősen ritka véleményre a miniszterelnök.

Leszögezte, hogy a Fidesz-kormány álláspontja szerint minden gyermeknek joga van apához és anyához, ezért a hagyományos családokat támogatják. Azért tekintenek erre nemzeti ügyként, mert a népességfogyás egy távolabbi pontján a magyar kultúra elveszhet, egy-egy nemzet pedig pótolhatatlan.

 

De mi a cél?

Orbán Viktor szerint a magyar családpolitikát azért ágyazták be alkotmányos szinten is, mert ha a modell nincs magas szinten rögzítve, akkor hosszútávon nem fenntartható, más kormányokat is kötelez. Ezután meglehetős fordulattal közölte, hogy

az alkotmányos beágyazottság védelmet jelent a szerinte „családellenes bírósági döntésektől”, védelmet jelent az NGO-któl és más civil szervezetektől, melyeknek családellenes törekvéseik vannak a miniszterelnök szerint.

Azt már mi tennénk hozzá, hogy a független bíróságok működése ugyancsak alkotmányos, döntésük kötelező érvényű.

Orbán szerint a népességfogyás megállításához szükség van gazdasági alapokra is. Pénz kell hozzá, anélkül a rossz tendenciákat nem lehet megfordítani, ezért állítása szerint 10 év alatt kétszeresére növelték a családoknak juttatott állami támogatásokat.

Fotó: Szováthy Kinga

A sikeres családpolitikához azonban bizalom is kell Orbán szerint. Azaz, hogy elhiszik-e a családok, hogy a bevezetett intézkedésekkel hosszabb távon is lehet számolni. Ha nincsenek rendben a pénzügyek, akkor a megszorítások miatt elveszhetnek a támogatások, elveszhet a tervezés. Ehhez növekvő gazdaságra van szükség, ezért a családtámogatásokat összekötötték a növekedés alapjával, a munkavállalással. „Az ember emberből van” – tette hozzá, vagyis ha azt látják a polgárok, hogy szociális juttatásból is meg lehet élni, akkor visszaesik a munkavállalás is.

A bizalomra visszatérve elismételte egy ígéretét a kormánynak, hogy 2022-ben nem lesz olyan bölcsődei igény, amit az állam ne tudna kielégíteni. Megjegyezzük, hogy a bölcsődei bővítéseket több évre visszamenőleg többször is megígérte a kormány, a céldátumot folyamatosan kitolva.

De hogyan veheti biztosra a kormány, hogy tényleg több gyermek fog-e születni? Orbán válasza erre meglehetősen erősre sikerült:

Az emberek akkor fognak több gyermeket vállalni, ha a szülés hozzájárul az életszínvonaluk növekedéséhez. Az a cél, hogy anyagilag előnyösebb legyen a helyzete a gyermeket vállaló polgárnak, mintha nem vállalt volna gyereket.

Fontos megjegyeznünk, hogy a konferencia több felszólalója is azt emelte ki, hogy a kormányoknak elsősorban támogató közeget kell teremtenie a gyermekvállaláshoz, a miniszterelnök víziója pedig ezzel szemben inkább kényszerként hathat egy fiatalra: hiába dolgozik, ha jobban akar élni, akkor szülnie kell, illetve gyereket kell vállalnia.

A miniszterelnök szerint az "európai szalonokban" tízből kilenc ember azt mondja, hogy nem fog sikerülni a demográfiai fordulat a magyar kormánynak. Bár hangsúlyozta, hogy erre még nem tud választ adni, mégis igyekezett a népesedéspolitikától meglehetősen független – vélt és valós – politikai sikereket felemlíteni, amikben szintén kétkedtek a "szalonok": ilyen volt az IMF elküldése, a rezsicsökkentés, az egymillió új munkahely megteremtése, a migráció megállítása a magyar államhatáron, valamint a ledönthetetlen kerítés felépítése.

Ahhoz, hogy a kormány a jövőben is támogatni tudja a családokat, Orbán Viktor szerint a kereszténységet meg kell erősíteni Európában, kellenek támogató társországok, mint a csehek és a szerbek, valamint el kell érni, hogy a GDP növekedése 2030-ig folyamatosan 2 százalékkal meghaladja az EU átlagos növekedését, mert az biztosíthat elegendő pénzt. Végezetül kiemelte, hogy kitartásra van szükség.