Orbán Viktor Magyarországra hívta Angela Merkelt, de hatalmas kosarat kapott

2019. március 4., 15:18

Szerző:

Politico ír arról, hogyan fogy a levegő Orbán Viktor körül, és mélyül a konfliktusa az Európai Néppárttal, illetve annak legerősebb tagjával, a német Kereszténydemokrata Unióval (CDU). A lap szerint egyre gyengül Orbán Viktor kapcsolata szövetségeseivel, ami olyan botrányos belpolitikai ügyeknek is köszönhető, mint például a CEU elűzése az országból.

A portál szerint ezektől a botrányoktól nemcsak Németország, hanem a V4 országai sincsenek elragadtatva.

A V4 és Németország februári pozsonyi találkozóját követő munkaebéden a magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy Soros György áll a belgrádi tüntetések mögött, amire kínos csend volt a válasz.

De a Politico arról is ír, hogy Magyarország megpróbálta rávenni a németeket, hogy a pozsonyi találkozó kitérőjeként Orbán Viktor és Angela Merkel ugorjon le a magyar–osztrák határra megemlékezni a vasfüggöny lebontásáról, amelynek 2019-ben van a 30. évfordulója, 

a német kancellár azonban visszautasította az ajánlatot.

A lap forrásai szerint Angela Merkel azért mondott nemet, hogy még a látszatát is elkerülje, Orbán Viktor támogatásának a május 23-26-i EP-választások előtt. A német kancellár és más német méltóságok ezért a választások után, nyáron utaznak Magyarországra, hogy megemlékezzenek az évfordulóról. A merkeli kosár azért is meglehetősen kínos, mert Magyarországtól szóló beszédeikben a német politikusok rendszerint azzal kezdik, hogy méltatják az 1989-es határnyitást és Magyarország szerepét a német újraegyesítésben.  Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter 1989. június 27-én vágta át a vasfüggöny utolsó szakaszát.

ASEM-csúcs Brüsszelben
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.