Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.
TikTok-videók szerint hatalmas tömegben jelentek meg az árvaszúnyogok Siófokon, bár nem csípnek, a vibráló rovarinvázió alaposan megkeserítheti a nyaralók életét.
Június 16. és 22. között fokozott ellenőrzést tart a rendőrség Magyarország közútjain, az akció kiemelt célja az ittas és bódult sofőrök kiszűrése.
Bár a Balaton felé tartó sávokon nem kezdődnek új felújítások, így is lesznek sávlezárások, forgalomterelések és trükkös kerülőutak, főleg Érdnél.
Egy 6 éves kislány vízbe fulladt a Palatinus Strandon.
2012. október 25., 11:58
Ezúttal a bíróságon hadonászott ostorával Zagyva – Elmaradt a szerdára tervezett ítélethirdetés a jobbikos Zagyva György Gyula perében, mert védője nem jelent meg a tárgyaláson, állítólag megbetegedett. Előkerült viszont az ostor, amellyel a vád szerint Zagyva korábban fenyegette a Hetek című lap két újságíróját. A két tudósító még 2010-ben a verőcei Magyar Sziget után tett feljelentést, ahol állításuk szerint a jobbikos képviselő zaklatta őket.
2012. október 25., 10:49
Baja Ferenc: Az MSZP mindig is szövetségi rendszerben fogalmazta meg a politikáját
2012. október 25., 08:56
Nem tudni, hogy a Szolidaritás és a Milla miként viszonyul majd Bajnai Gordon programjához – állítja Ceglédi Zoltán, a Republikon Intézet vezető elemzője. Szerinte a Fidesz szavazótábora egy fortyogó fazék, amire rátették a fedőt és nagyon kevés kell hozzá, hogy kifusson a leves. Úgy látja, október 23-a az LMP nagykorúságának kezdete. PUNGOR ANDRÁS interjúja
2012. október 25., 07:00
A rendőrségi adatok szerint a Lázár János államtitkárt szállító mikrobusz a közlekedési szabályoknak megfelelően haladt reggel, a karambol előtt az M5-ös autópályán, elé sodródott a személyautó, amely előzőleg többször is letért az útról. A balesetben az autót vezető 36 éves nő meghalt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a mikrobusz sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett.
2012. október 25., 05:23
Politikai probléma van ezért politikai beszédet kellett mondani tegnap – mondta a Klubrádióban Bajnai Gordon volt miniszterelnök, hozzátette, mély politikai megosztottság okoz most károkat az országnak, 10-12 éve tart ez a folyamat, de most nem lassabban, hanem visszafelé haladunk.
2012. október 24., 21:39
Éhségsztrájkba kezdett egy 59 éves asszony az ózdi polgármesteri hivatal előtt, mert havi 11 ezer forintból kénytelen megélni, ám ez az összeg a legolcsóbb élelmiszerre sem elég.
2012. október 24., 19:30
A Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) csatlakozik az október 23-án meghirdetett Együtt 2014 mozgalomhoz – erről Kuncze Gábor beszélt az ATV című műsorában.
2012. október 24., 19:16
„A legnagyobb tragédia az, hogy meghalt egy ember” – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek a szerda reggel történt balesetével kapcsolatban; úgy fogalmazva: „nem tudom kifejezni az együttérzésnek, a részvétnek azt a fokát, amely vissza tudná adni, amit gondolok, amit érzek. Meg fogom keresni a családot, és amiben tudok, igyekszem majd segíteni nekik”.
2012. október 24., 17:33
A rendőrség szerint a politikus sofőrje minden szabályt betartott, az előtte cikázó autót nem tudta kikerülni – írja a Hír24.
2012. október 24., 17:23
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a magyar–szerb kapcsolatok az elmúlt időszakhoz viszonyítva most a legjobbak, és a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) is hatékonyan tudja képviselni az ott élő magyarság érdekeit. A Belgrádban járt miniszterelnök-helyettes erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerda reggel.
2012. október 24., 15:52
Könnyebb sérüléseket szenvedett Lázár János és sofőrje, amikor járművük karambolozott egy személyautóval, szerdán reggel, az M5-ös autópályán, Kiskunfélegyháza közelében. A másik jármű utasa, egy nő életét vesztette a balesetben – írja a HavariaPress.
2012. október 24., 15:47
Sem a Jobbik, sem a Jobbik Ifjúsági Tagozat (IT) nem ismeri azokat a személyeket, akik az IT október 23-i vonulásán elégettek egy izraeli zászlót – olvasható a párt közleményében.
2012. október 24., 14:36
Magyarország a nyolcvanas évek közepétől az NSZK legfontosabb „figyelőállása” volt a keleti tömbben. A német kancellár kitűnő viszonyt alakított ki a reformkommunistákkal, és őszintén hálás volt a ’89-es határnyitásért. Helmut Kohl egyébként egészen 1989-ig nem hitt a német újraegyesülésben, de mindig az egységes európai államszövetség híve volt. Hans-Peter Schwarznak a harminc éve kormányra került politikusról írt kötetét ismerteti HELTAI ANDRÁS.
2012. október 24., 13:43
Tarol a Facebookon a tegnap zászlót bontott elnevezésű választási mozgalom, amelyet az egyesületté alakult Milla, a Szolidaritás, valamint a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesület alapított.