Orbán sajnálja, de még nem találkozott Gruevszkivel
A miniszterelnököt az Azonnalinak sikerült elkapnia két kérdésre hétfőn az Országház folyosóján. Az egyik úgy hangzott, találkozott-e már Nikola Gruevszkivel azóta, hogy a macedón exkormányfő Magyarországra menekült a kétéves börtönbüntetés elől és menedékjogot kapott, amire Orbán Viktor úgy felelt:
– Látja, most éppen arra sincs időm, hogy két levegőt vegyek, mert itt fojtogatnak.
Később hozzáfűzte, hogy „sajnos nem volt érkezése” összefutni a a macedón exkormányfővel, majd azt mondta:
– Örülök, hogy élek egyelőre, ne faggassanak, ha véletlenül ilyen lesz, megígérem, hogy szólok önnek.
Amúgy lenne miről beszélgetniük, magyar diplomáciai segítség nélkül Nikola Gruevszki ugyanis aligha jutott el volna Magyarországig, ahol aztán kivételes eljárásban kapta meg a menedékjogot. Orbán Viktor egyébként a szövetségesének tartja a politikust, aki mellett többször kampányolt és akinek a Macedóniájától a Stop Soros kampányt átvette.