Orbán rendkívüli bejelentést tett az orosz-ukrán háború miatt
A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülése után.
Rendkívüli bejelentéseket tett Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülése után. A miniszterelnök közölte, hogy azért hívták össze a törzs ülését, mert Oroszország megtámadta Ukrajnát.
„Európai Uniós és NATO szövetségeseinkkel együtt elítéljük Oroszország katonai fellépését. Vésztanácskozást fogunk ma tartani Brüsszelben. Úgy látom, hogy az európai egység fenntartható lesz, és közös lépésekre szánhatjuk el magunkat”
– mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a háborús konfliktusból ki kell maradnia és szó sem lehet róla, hogy katonai eszközökkel támogassa Magyarország Ukrajnát. A kormányfő közölte humanitárius segítségnyújtásra számíthat Magyarország részéről az ukrán állam.
Orbán bejelentette:
Nem fogadja el a magyar baloldal javaslatait, mert az veszélyeztetné az ország energiaellátását, illetve a rezsicsökkentést.
A miniszterelnök elmondta, hogy menekült hullámra kell számítani az orosz támadással. Erre a magyar hatóságok felkészültek. Orbán jelezte, hogy ma este még fontos bejelentéseket tesz majd Brüsszelből is, ahol a kormányfők tanácskoznak majd a kialakult háborús helyzetről.
(Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j2), Benkő Tibor honvédelmi miniszter (j) és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (b) a Magyar Honvédség Integrált Műveleti Központjában 2022. február 23-án. Fotó: Fischer Zoltán / MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda)