Orbán persze személyesen lesz jelen Brüsszelben a Sargentini-jelentés vitáján
Orbán Viktor személyesen vesz részt szeptember 11-én az Európai Parlament (EP) plenáris ülésen, melyen a Sargentini-jelentés vitáját tartják. A dokumentumról másnap szavaz a parlament Strasbourgban - írta pénteki lapszámában a Magyar Idők.
A lap emlékeztet, hogy Judith Sargentini az Európai Zöld Párt képviselőjeként készítette el a magyar jogállamiságról szóló jelentését, amelyet júniusban fogadott el az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) 37 tag támogatásával és 19 ellenszavazattal.
A dokumentum felveti annak lehetőségét, hogy Magyarországtól megvonják az uniós szavazati jogokat, hiszen kezdeményezi az úgynevezett 7-es cikkely szerinti, azaz az uniós jogállamisági normákkal való szembenállás miatti eljárás megindítását. A jelentés szerint Magyarországon szűkülnek a szabadságjogok, a magyar álláspontot részletező levélnek ugyanakkor semmi hatása nem volt.

Orbán Viktor a „Soros-jelentésként felfogható dokumentummal” nyomást akarnak gyakorolni hazánkra, hogy változtassa meg véleményét a migrációs kérdésben, ám ez nem fog sikerülni. A kvótarendszer azóta lekerült a napirendről, a magyar álláspont mellett több állam is felsorakozott – írta a Magyar Idők totálisan szembemenve a kormányzati kommunikációval, hiszen aszerint a soha nem létezett és tervként sem felmerült kötelező betelepítési kvóták kérdése ma is napirenden van.
Mindennek ellenére a Magyar Idők most úgy igyekezett beállítani Orbán utazását, hogy a kormányfő sokadik alkalommal „védi meg Magyarországot” Brüsszelben.