Orbán nem 2017-ben él, itt kétszer annyi pénzt fognak beleölni a futballba Andorra után

„Na ugye” – így kommentálta lényegre törő szakmaisággal Orbán Viktor 2015 őszén a Norvégia elleni diadalt, a franciaországi kijutást. „Na ugye” – írták a netes kommentátorok az andorrai fellépés után. A miniszterelnök, ahogy öregszik, szereti döntéseit népies fordulatokkal fűszerezni. „Ahol tó van, ott előbb-utóbb béka is van” – mondta például a stadionépítési lázról.

De most a békákkal is baj volt. Bernd Storck csapatában nyüzsögtek az akadémista békák, akiket simán vadásztak le az andorrai gólyák.

Az Eb negyvenhez közelítő (vagy azt is meghaladó) hősei (Király Gábor, Juhász Roland, Gera Zoltán) visszavonultak vagy pihentek, így olyan reménységek is szóhoz jutottak (például Tóth Bence), akik felcsúti akadémistaként még első osztályú mérkőzést sem játszottak. Szerepelt viszont a csatársor tengelyében az NB I gólkirálya, a volt akadémista Eppel Márton.

A vereség után megszólalt Orbán is. Közölte, a nemzeti válogatott szerepelése egy Moháccsal ér fel, de a helyzet annyival jobb, hogy a király nem fulladt bele a Csele-patakba, mert az MLSZ-nek továbbra is van vezetője.

Így aztán kínos volt, hogy a vesztes meccs másnapján leadtak a köztévében egy korábban felvett a miniszterelnöki interjút. Ebben Orbán még dicsérte a magyar futballt. – Az akadémiai rendszer működik. Ezt csináljuk, ehhez értünk. Embe­­reink külföldön játszanak, ezt a munkát akarjuk stabilizálni – értékelt akkor Orbán.

A baki döntő eleme a köztévé szerkesztőinek szolgalelkűsége. A fölvett anyagot mindenképp le akarták adni, egy miniszterelnököt mégsem lehet cenzúrázni. Miközben a vesztes meccs miatt döntően megváltozott a „lélektani környezet”.

Fotó: MTI /Illyés Tibor

Az Orbán által emlegetett stabilitás rendült meg. Mert míg az osztrákok elleni meccsen két akadémista szerepelt, az andorrai kezdőben hat olyan ember játszott, akiket az akadémiai rendszer termelt ki. Mondják, hogy az akadémista mantra nem Storck má­­niá­­ja. A vezérkarban, az MLSZ-ben ez a trendi. Csányi imádja, Orbán erőlteti. Minden idők legjobban fizetett szövetségi kapitányát (ahogy a Felcsúton kiadott FourFourTwo megírta, évi egymillió eurót, azaz 312 millió forintot keres) valaki felkészíthette erre. Hamar betette a keretbe a felcsúti reménységet, Kleinheisler Lászlót, aki a norvégok elleni selejtezőn első labdaérintéséből stratégiai fontosságú gólt rúgott.

E mozdulat annyira szép volt, hogy többé meg sem ismételte. (Ő lehet korunk Koplárovics Bélája.) Brémai és ferencvárosi statisztikája tizenhat meccsen nulla gól, címeres mezben ez az egy. De ezzel az egyetlen mozdulattal Storckot látó emberré, sámánná tette.

Ahogy a felcsúti kötődésű Kleinheisler beállítása nagy húzás volt, ez a szerencse mostanáig ki is tartott. Egészében jól működött a biznisz, amíg a Storck-csapat tizenvalahány akadémistával Andorrába nem utazott. A meccs után a kapitányt kifejezetten riadtnak láttuk. Érezte, hogy ez a jámbor magyar közönségnek is sok lesz.

Van-e valódi sportérték a miniszterelnök által nagyra tartott hazai futballakadémiákban? Muszbek Mihály sportközgazdász szerint Magyarországon huszonhét olyan intézmény működik, amely nevében az akadémia szót valamilyen formában viseli. Huszonhétből a Double Pass nevű átvilágító cég tizenhatot akkreditált és sorrendbe állított. Hogy hatékonyak-e (egyáltalán akadémiáknak tekinthetők-e) az intézmények, hogy igazi szakemberek vagy dilettánsok, kallódó veteránok működtetik-e őket, arról az átvilágítást végző cégnek lesújtó a véleménye. Magát a céget Dárdai Pál ajánlotta, mondván, a Double Pass ajánlásai nyomán kezdett fellendülni a német és az addig stagnáló belga futball. A felmérés meglepetése a pénzügyileg jól hasító Puskás Akadémia hatodik helye. A Puskásban, ahogy sejtettük, sokkal több a luxus, mint a sport.

Hogy mit értünk akadémia alatt, arról a nagyközönség alig tud valamit. Többségük bentlakásos férfiklub, de nem mindenütt erőltetik a bentlakást. Huszonhét intézmény (csapat) él a lehetőséggel, miközben Franciaországban az akadémiákat a szövetség működteti, koncentráltan és területi alapon. Magyarországon a politikai konjunktúrát kihasználva a hajdani utánpótlásbázisokat sorra nevezik át. A csapatok az állami infrastruktúrát ingyen birtokolva vagy bérlőként működtetik. A képzés többnyire ötéves, egy-egy csapatban huszonöt–ötven gyerek van, egy-egy játékos nevelési költsége évente két-két és fél millió forint.

A bentlakásos akadémiák majdhogynem szállodaminőségűek, általában olyanok, ahova jó szívvel adja az ember a gyerekét, de a luxus nem jellemző. Nemhogy fizetősek lennének (Kínában léteznek ilyenek), de a diákok még ösztöndíjat is kapnak. Felcsúton bankkártyájuk van Puskás Akadémia felirattal. Azzal vásárolnak a helyi boltban.

– Az anyagiakkal nem is lenne baj – mondja Muszbek –, az ilyesmi döntés kérdése. A káosz oka, hogy nincs olyan szervezet, központ, amely megszabná a széttartó hangyabolyoknak, milyen irányban mozogjanak. Pél­dául azt, hogy mit kellene tanítani. A kormányzat sok mindenben direktív alapon működik, kizárólag az erő elvét ismeri. A futballban viszont szinte parttalan szabadság uralkodik.

Nyilván úgy gondolják, hogy a futball olyan bonyolult, intuitív dolog (szinte művészet), hogy nem illene beleszólni. Anélkül adják oda a pénzt, hogy számon kérnének bármit. Magyarországon az utánpótlás-nevelés, a stadionépítés és a futballfejlesztés évente mintegy 150 milliárdot emészt fel. Elvárás – azon kívül, hogy „nyerjenek a fiúk” – gyakorlatilag nem létezik. Az állam ahhoz az újgazdag szülőhöz hasonlít, aki nagy zsebpénzt ad a gyerekének, de azt már nem kérdezi, hogy mire költi.

De miért is kellene az államnak a pozitív kifli vagy a tolódásos védekezés rejtelmeibe beleszólnia? – kérdezzük.

– Nem a játékba kell beleszólni, hanem az elszámolásba. Ha ilyen nagy pénzzel – az adófizető pénzével – ennyire koncentráltan, ennyire rövid idő alatt akarok fejlesztést véghezvinni, ha a FIFA-ranglistán az első húszba akarok jutni, számonkérésnek is lennie kell

– mondja Muszbek Mihály.

Mert ami ma elmarad, azt az idő fogja számon kérni. A történet nem most kezdődött. 2009-ben volt egy U20-as nemzedék, amely az egyiptomi korosztályos vb-n a bronzéremig jutott. A csapat tagjai zömmel a Sándor Károly Akadémiáról jöttek. Mindenki azt kiáltotta: itt a jövő válogatottja. Hova lettek ezek az emberek? Ötöt közülük ma is láthatunk a kiesett Gyirmót színeiben. Koman Vladimirt hatalmas tehetségnek mondták, ma Törökországban koptatja a padot. Németh Krisztián, akiért kétmillió eurót fizetett a Liverpool a sivatagban, az Emirátusok tájékán kószál (Al Gharafa). A kölcsönbe adásokkal együtt tizenegy klubot száguldozott be tizenkét év alatt. Első osztályú, nemzetközi kar­­riert senki sem futott be, a kapust, Gulácsi Pétert kivéve. Ő Lipcsében véd, a minap láttuk a válogatottban, Andorra ellen. Azt a fejest tényleg nem védhette.

Ötévesnek feltételezve egy akadémistagenerációt, andorrai embereink a harmadik nemzedéket jelentik. Elvileg egyre jobbak vagyunk.

Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét a magyar futball és a Pus­­kás-ügyek utazó nagykövetét a vereség sem tántoríthatja el. Épp egy forgatás szünetében érjük el.

– Közvetlen összefüggést keresni futballeredmények és a sportpolitika között demagógia. Akkor is, amikor az Andorrától elszenvedett vereséget egyesek a miniszterelnök vagy az MLSZ-elnök nyakába varrják. Ugyanazok teszik ezt, akiknek eszük ágában sem volt Orbán Viktor javára írni az Eb-sikereket.

Van összefüggés, de a hosszú távú koncepció végrehajtása akkor is sikeres lesz, ha néha kudarcok szegélyezik. Lehetnek fellángolások is, de a megalapozott újjáépítést nem helyettesítik. Évtizedes pusztulás után infrastruktúrát frissíteni, stadionokat építeni hosszú távon megtérülő befektetés.

Annyit a főszerkesztő is megjegyez, hogy szurkolói szemmel az andorrai eredmény „enyhén szólva visszás”.

Hogy az andorrai vereség politikai téma lett, az Dénes Ferenc sportközgazdász szerint magyar beidegződés, mindig így volt Trianon óta.

– A jelenlegi magyar kormány – állítja Dénes – valamiféle társadalmi küldetést gondol a sport mögé, ugyanazt teszi, mint a harmincas, a negyvenes vagy az ötvenes évek politikusnemzedékei. A politikai ellenzék pedig a tükörképe ennek. A vereségben a rendszer kudarcát próbálja megragadni. A kormányzat által elvárt társadalmi küldetés úgy szól, a sport legyen az az integratív erő, amely a szétdarabolt országot közösségé teszi.

Tuti tipp

Remekül járt az a hazánkfia, X. ZS. névtelen fogadó, akit annyira felcukkoltak a magyaroknak az ellenfelet lekicsinylő, öntelt nyilatkozatai, hogy Andorra győzelmére fogadott. Az online rendszerek egyike 35,36-os eséllyel zárt, egy másik csak 14-es, de az átlag 26,1 volt. Egyetlen magyar férfiú akadt, aki a vereséget megjátszotta. Három szelvénnyel 34 ezer forintot költött rá. Az egyik szelvényen eltalálta, hogy csak Andorra lő gólt, plusz a pontos végeredményt is, és csaknem négyszázezres eredménnyel zárt. Szomorú, nem szomorú, de tény, a magyar csapat ellen fogadni egyre érdemesebb, viszont ha sokáig tart a süllyedés, lassan ez is tuti tipp lesz.

Csakhogy közben nemzedékek vesznek el. Dénes régebbi ígéretes nem­­zedékekre is emlékszik. Mi lett a Moszkvában 1984-ben ifi-Eb-t nyerő csapattal? A tanulság Dénes szerint Andorra után az lesz – a politikusok reakciója mindig ez –, ha nem ment a dolog ennyiből, menni fog kétszer ennyiből.

Muszbek szerint a gyengeség forrása az öncsalás, az Eb-n felvett rózsaszín szemüveg. (Miközben azt is látjuk, hogy maga a kijutás alapve­­tően az Eb létszámemelésének következménye volt.) De épp ilyen öncsalást jeleznek a klubok cégmérlegei is. Lehetnek kedvezőek az árbevételek, ha nem akarjuk látni, hogy ezek valamilyen úton-­módon állami pénzek. Az utánpótlás-finanszírozás nem attól lesz utánpótlás-finanszírozás, hogy a Budapest környéki falu első osztályú csapata rendőri felvezetéssel, 300 mil­­liós busszal utazik a mérkőzéseire. Nem a flanctól lesz jobb helyzetben a futball – állítja Muszbek. Az is kérdés, hogy milyen helyzetben van. Ha az ötvenes évek társadalmi elvárásait vetítjük napjainkra, helyzetünk tragikus. Ha az 1990 és 2000 közötti káoszt idézzük fel, jobb állapotban vagyunk. A nézettségi mutatók évről évre romlanak, viszont jobb az infrastruktúra, a pályák állapota, szakszerűbb az MLSZ vezetése. Több a pénz (az államtól simán bejön), talán ezért romlanak a piaccal kapcsolatos sportgazdasági állapotok. Az állami pénz beáramlása a fegyelmet is erodálja – teszi hozzá Muszbek.

Fotó: MTI /Koszticsák Szilárd

De történhet bármi, figyelembe kell venni azt a tényt (és ez semmiképpen nem változik), hogy a kelet-európai labdarúgó-kultúra üzleti értelemben „nyersanyag-beszállításra”, játékos­­-­­ex­­por­­­­tőr­­nek alkalmas.

Orbán ezt nyilván másképp képzeli.

– Orbán nem 2017-ben él – mondja Ceglédi Zoltán politológus. – Karaktere a késő szocializmus világában alakult ki. Tudjuk, sokat fecseg a fociról, imádja is. De hogy politikai fő témának a futballt választotta, az merőben hatalomtechnika.

Nem az számít, hogy a fociról mit beszél, hanem hogy közben miről nem beszél. A kórház szót ki sem szokta ejteni. Tanárokról utoljára a kockás inges válság idején ejtett egy-két szót. „Én a tanárok pártján állok”– mondta akkor, ami egy miniszterelnöktől megindító. Szóba hozta a CEU-n kívül valaha is az oktatást?

De a fociról szólva Franciaország után úgy gondolta, fantasztikus sikereinket a közönség neki, szívósságának, hozzáértésének tulajdonítja. Mert ezt valóban személyes sikerként éli meg.

Ebbe az idillbe zavart bele az andorrai futballéjszaka.

– A foci bizonyos szempontból végtelenül igazságos. Az eredmény kimagyarázható ugyan, de el nem kendőzhető – mondja Ceglédi. – A közönséget hidegen hagyja a küszöbönálló szebb jövő, hogy növekvő pályára álltunk. Annyit lát, hogy elmúltak a derűs napok, és három héttel Franciaország után egy perc alatt kizuhantak a nemzetközi kupákból a magyar csapatok. Ezzel helyre is állt a világ rendje. Semmi sem változott.

A politológus szerint Andorra (és a foci) más, mint egy elbukott népszavazás, amely kis híján ötven százalékra kijött, és az csaknem fél győzelem.

– Orbán veszíthet a labdarúgáson szavazókat, de nem veszíthet rajta választásokat – zárja Ceglédi. – Hogy mennyit, az, mint mindig, az ellenzék elszántságán, ügyességén múlik. Mivel a siker nem a kormány, hanem Orbán személyes sikere, a kudarc is az ő kudarca.

Storck persze nem mondott le. Ezt a csapdát már a helyszínen kerülte. Majd megköszönte a bizalmat. Megígérte, hogy mindent rendbe hoz. És mivel fizetésnap közelgett, stábjával együtt a kasszához fáradt.