Orbán: Gyurcsány a főnök, vele harcolok

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban is megemlékezett az őszödi beszédről, elmondta, hogy be kellett zárnia a fiát a szobájába, hogy ne menjen tüntetni.

2021. május 28., 08:25

Szerző:

Orbán Viktor azt mondta, örül az alacsony járványügyi számoknak. A Kossuth Rádió péntek reggeli interjújában felhívta a figyelmet, hogy ma utazik Londonba, hogy tárgyaljon Boris Johnson brit miniszterelnökkel, akinek a szóvivője egy sajtóbeszélgetésen azt mondta, emberi jogi kérdéseket is érinteni fognak.

A miniszterelnök elmondta, hogy attól fél, hogy kialakul egy olyan tévképzet az emberekben, hogy megúszhatják a vírust oltást nélkül. „A vírus az utolsó embert is megtalálja, aki nem védett” - mondta.

Kijelentette, biztos abban, hogy lehet majd utazni keleti vakcinával is. Hozzátette, ő is kínait kapott és joga van utazni. Hozzátette, máshol azért nem ennyire egyértelmű ez még, mert „a többiek mögöttünk vannak”, ott még nem az utazásokat tervezik "szegények attól még nagyon messze vannak". Felsorolta, hogy más országokban még kijárási tilalom van, boltzárak vannak és kötelező maszkviselés szabadtéren. „Majd amikor ők is odaérnek, ahol most mi vagyunk, hogy hova utazzunk”, akkor az összes, egészségügyi szervezetek által elfogadott vakcinával lehet majd utazni – jelentette ki.

Orbán azt mondta, hogy amikor a járvány csúcsra járt, akkor a védekezés volt a fontos, viszont most, hogy "legyőztünk vagy leszorítottuk a földre a harmadik hullámot", a gazdaság újraindítása kerül előtérbe a fontossági sorrendben. “Most újra kell indítani a gazdaságot, bennünket, a bérből élőket is megviselt a járvány. Én is ilyen vagyok. A vállalkozóknak is vissza kell nyerni a vállalkozókedvüket. Ez nem egyszerű.” A 2022-es év költségvetése teljes egészében a gazdaság újraindításáról fog szólni: béremelésekről, munkahelyteremtésről, felsőoktatásról - mondta.

Kérdésre elmondta, ő sem érti miért kell éjszakába nyúlóan Brüsszelben dolgozni, nem tetszik neki ez a munkaszervezés. Mint mondta, olykor hajnali 2 vagy 3-ig tanácskoznak az uniós csúcsokon, "sok az éjszakai bagoly Brüsszelben”. Szerinte ennek jó és rosszindulatú megközelítése is van. A rossz, hogy ez egy tárgyalási technika, így könnyebb elérni kompromisszumot. De következik ez a német alkotmányból is, a kancellárnak ugyanis délután sokszor még be kell számolnia előre, és felhatalmazást kérnie bizonyos döntésekhez.

A klímaváltozásról azt mondta, Magyarországon évekig küzdöttek, hogy leszorítsák a rezsit, ezért itt nem lehet adót fizettetni az emberekkel a lakásfűtés vagy a benzinhasználat után. A közép-európai országok azt mondják, hogy a klímarombolást a nagy cégek végzik, velük kell megfizettetni a klímaváltozás költségeit. Szerinte mi jók vagyunk ebben.

Az őszödi beszédről azt mondta, saját - akkor serdülő fiát - bezárta a szobába, mert Gáspár is ment volna tüntetni a Kossuth térre. Hozzátette, mellbe vágja őt, hogy még mindig itt van Gyurcsány és még mindig kormányozni akar. Mindig megdöbben az ember, nem is azon, hogy ez megtörtént, hanem azért, hogy aki miatt ez megtörtént, az még mindig ott van a politikában. "Gyurcsány a főnök, vele harcolok" – tette hozzá Orbán, aki szerint Karácsony mögött ugyanazok az emberek tűnnek fel, akiket ő még a Gyurcsány-időszakból ismer. „Ezek különleges dolgai a politikának, az ember nem is tudja, hogyan viszonyuljon ehhez” – mondta.

Nem félti a fiatalokat attól, hogy ne hallanának őszödről, szerinte a szülők dolga is elmondani, hogy mi történt 15 évvel ezelőtt.
"Abban bízom, hogy Őszöd ide - Őszöd oda, szép gyermeknap vár a gyerekinkre és az unokáinka."

(MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.