Orbán grandiózus terve a menekültek megállítására: még több kerítés

Macedóniát front-, illetve ütközőállammá építik ki a menekültekkel szemben. Ehhez a szomszéd országok nyújtanak segítséget, a nyugat jó indulatú hallgatással szemléli a fejleményeket, de az ügylet még sokba kerülhet – írja a Spiegel.

2016. január 24., 08:17

A német lap összefoglalója azzal indít, amit a magyar Készenléti Rendőrség parancsnoka a hó elején mondott, amikor azzal búcsúztatta az egység 31 katonáját, hogy ti. azoknak a rendet kell majd fenntartaniuk a macedón-görög határon. Most pénteken azután Orbán Viktor egyenesen azt javasolta, hogy Bulgária és Macedónia kerítéssel zárja le teljesen a görög határt. Szkopjének persze kényszermegoldásként jut szerep a migránsok feltartóztatásában, mivel egyelőre nagyon távolinak tűnik a közös európai menekültpolitika, illetve a hatékony határvédelmi együttműködés a görögökkel. Magyarország eddig mindenesetre 10 ezer tekercsnyi Nato-pengésdrótot küldött, ezek hossza 100 km-t tesz ki. Adott továbbá 16 ezer betoncölöpöt és 48 ezer kerítésfeszítőt, illetve ütvefúrót.

A macedón kormány ugyanakkor logisztikai és pénzügyi támogatást sürget az EU-tól is. Ottani emberi jogi aktivisták, illetve független értelmiségiek azonban kifogásolják, hogy az unió legitimálja az ország erős emberének, Gruevskinek 10 év alatt kiépített antidemokratikus rendszerét. Ami nacionalista-tekintélyelvű kliens-rezsimet jelent, beleértve a választások meghamisítását is. Továbbá hogy a kormánypárt embereit hozzák helyzetbe, a bírálókat ellenben fenyegetik, őrizetbe veszik, sőt még a gyilkosság sem kizárt. A hatalmi ágak megosztása gyakorlatilag nem létezik. Gruevski ugyan az unió fellépése nyomán a múlt héten lemondott, ám az áprilisi választások aligha lesznek tisztességesek. Ha Orbánon múlna, ő Brüsszel helyében felhatalmazást adna Macedóniának a menekülthullám megállítására, ami természetesen kapóra jönne Gruevskinek. A magyar vezető még a kétmilliós ország EU-, illetve Nato-tagságát is sürgeti.

(

Spiegel)