Orbán felsült Bécsben

Orbán felsült Bécsben: a frontok továbbra is megmerevedtek. Ausztria azt hányja a magyarok szemére, hogy továbbengedik a menekülteket, a magyar kormányfő viszont „hazugságokat” emleget – írja a Süddeutsche Zeitung.

2015. szeptember 26., 08:50

Persze az osztrák fővárosban nem is az volt a feladat, mint a CSU frakcióülésén, hogy a híveket üdvözölje. Ezúttal egy ellenfelet kellett megbékíteni, miután a kétoldalú viszony tele van feszültséggel. A közeledésből nem lett semmi, sőt inkább az ellenkezője következett be. A két politikus külön-külön lépett a sajtó elé, és csak nehezen tudta eltitkolni a két álláspont közti különbséget. Werner Faymann osztrák kancellár azt fejtegette, hogy a tárgyalás bizonyította: beszélni kell egymással – azaz semmit sem sikerült tisztázni. Orbán, aki egyébként sem a visszafogottságáról híres, sima hazugságokat emlegetett.

A magyarázat az, hogy Ausztria dühöng, mivel a magyar vezető szívesen kérkedik azzal, hogy az uniós külső határokat védelmezi, valójában azonban minden további nélkül átereszti a migránsokat. Orbán ugyanakkor a Faymann-féle holokauszt-oldalvágás miatt mérges. Meg azért, mert a kancellár emberhez méltó menedékpolitikát sürgetett.

A BBC szerint Orbán Viktor bécsi tárgyalásai fokozták az ellentéteket a két ország között. A menekültválság kezelését illetően nyilvánvaló a feszültség a kétoldalú viszonyban, ennek jele, hogy Orbán Viktor sajtótájékoztatóját nem Faymannal közösen a Kancellárián, hanem két sarokkal odébb, a magyar nagykövetségen és külön tartották. A vendég ugyan azt állította, hogy igyekszik támogatást szerezni erőfeszítéseihez, de a magyar menekültpolitika egyik legélesebb bírálója éppen az osztrák kormányfő.

(Szelestey Lajos/Klubrádió)