Orbán 1990-ben: akik az abortuszszámot ilyen eszközökkel akarják leszorítani, nem emberek, szörnyetegek

1990-ben Orbán Viktor és Kövér László is másképpen gondolkozott az abortusz szigorításáról.

2022. szeptember 16., 13:15

Szerző:

„Véleményem szerint az abortuszügyre Magyarországon csak népszavazás tehet pontot. Ez pedig az abrtuszt korlátozni szándékozók, tehát az MDF vereségét jelentené. Hadd emlékeztessek az olasz példára. Hiába támogatta maga a pápa is azokat, akik jogi úton kívánták szigorítani az abortusz lehetőségét, a tervezet mégis megbukott. És még valami: akik a jelenlegi évi kilencvenezres abortuszszámot ilyen eszközökkel akarják két-háromezerre leszorítani, nem emberek, szörnyetegek” – olvasható Orbán Viktor véleménye a Reform Magazin 1990. július 13-án megjelent számában.

Ugyanebben a lapban Kövér László azt mondta, hogy „lányaink, asszonyaink nem hobbiból járnak abortuszra.” Ekkor azt vallotta, hogy az abortuszvitát kormányzati útra terelni ugyanolyan hiba lenne, mint az állami iskolákban a hitoktatást kormányintézkedéssel bevezetni.

Más idők járnak

Pintér Sándor belügyminisztérium „szívhangrendelete” az elmúlt napokban jelent meg a Magyar Közlönyben, amely heves vitát váltott ki. Az abortusz törvény módosítása szeptember 15-én lépett hatályba.

A módosítás lényege, hogy a kérvényezőnek ezentúl egy olyan leletet is be kell mutatni, amely rögzíti, hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió tagállamai vezetőinek videókonferenciáján a Karmelita kolostorban 2021. január 21-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.