Ön rábízná a fővárosra üres lakását, hogy hajléktalanok lakjanak benne?

A főváros úgy oldaná meg a hajléktalankérdést Budapesten, hogy várja, hogy Ön is ajánlja fel üres lakását. Cserébe felújítják. 

2024. március 20., 15:15

Szerző:

A főváros várja, hogy a budapestiek felajánlják üres lakásásaikat, így oldanák meg a hajléktalan ellátást. Karácsony Gergely főpolgármester a hajléktalanság elleni küzdelem egyik fontos elemének nevezte, hogy a lakásszektorban növeljék az önkormányzati bérlakások arányát. Ehhez viszont az kell, hogy be tudják vonni a magántulajdonú, de üresen álló lakásállományt is – írja az Index. Karácsony Gergely közpolitikai célként jelölte meg a hajléktalanságból kitörés támogatását, illetve a hajléktalanná válás megelőzését.

A főváros vezetése új lakhatási program kidolgozásán dolgozik, ennek részeként indítják a mai nappal útjára a Fővárosi Lakásügynökséget. Karácsony a 2019-es választási programjában is szerepelt a városfejlesztési stratégia részeként. „Súlyos lakhatási válság van, Budapest pedig élen jár az ingatlanár-emelkedésekben. A lakhatási helyzet javításához a célokat már korábban megfogalmazták, most azonban az eszközöket is hozzárendelik” – mondta sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester.

Magánszemélyek lakását használná a főváros a hajléktalanok ellátására 

A most útjára indított Fővárosi Lakásügynökség a magánszemélyek birtokában lévő lakásállomány rejtett tartalékát szeretné újraaktiválni – írja a lap. Hamarosan megnyílnak azok az uniós pénzcsapok, amelyek segítségével az elmúlt évtizedek legnagyobb lakhatási programját hajthatja végre Budapest vezetése.  

Kovács Vera, a Fővárosi Lakásügynökség igazgatója jelezte, szervezetük nemcsak kezeli és bérbe adja a felajánlott lakóingatlanokat, de a tulajdonosaitól át is vállalja a kiadással járó összes kockázatot.

Már a mai naptól lehet jelentkezni a lakasugynokseg.budapest.hu oldalon azoknak, akik tennének ilyen felajánlást. A magántulajdonú lakások mellett a projektbe bevonnak olyan fővárosi tulajdonú, többnyire üresen álló, nem lakáscélra kialakított épületeket is, mint amilyen az egyik újpesti, korábban oktatási célt szolgáló ingatlan.

Ezeknek a funkcióváltó felújítását EU-s pályázati forrásból valósítanák meg. Az AHA Budapest projekt 2 milliárd forintjából egyebek mellett a lakásügynökség szoftveres hátterét finanszíroznák, magának az ingatlankezelő funkciónak a költségét (pl. bérköltségek) pedig a főváros vállalja magára. A budapesti lakásügynökség elindítását még 2021-ben tervezte a főváros vezetése. A lakhatási modellprogramok kidolgozásával és működtetésével az Utcáról Lakásba! Egyesületet bízták meg.

A ma elindult program vezetőjének is az ULE-t irányító Kovács Verát kérték fel.

A főváros tulajdonában egy tucat ingatlan van

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt honlapja szerint egy tucat ingatlannal rendelkezik. Van köztük lakóingatlan, kastély, lakóház és egész iskolaépületek is.  Kiadásra főleg csak irodákat kínálnak. Korábban arról írtunk, hogy a program keretei között a Fővárosi Önkormányzat konzorciumi partnerekkel együttműködésben egy legalább 20 lakásból álló, közel nulla energiaigényű lakóépületet alakít ki a IV. kerületi Szabadkai utcában egy hosszú ideje üresen álló volt iskolaépületből, ami rászoruló budapestiek számára biztosít majd megfizethető, fenntartható otthonokat.

(Karácsony Gergely főpolgármester. Fotó: Karácsony Gergely Facebook oldala)

07:48

A hvg.hu információi szerint a hegyvidéki ingatlan nagyobbik felén Tiborcz cége, a BDPST Group közlése szerint egy „fenntartható, energiahatékony irodaház” épül, ám ez sok fa kivágásával jár együtt, és más környezetvédelmi aggályokat is felvet. A telek másik felén álló egykori Dreher-villában rendezi be új otthonát Orbán Ráhel és Tiborcz István.

Tegnap 16:28

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.