Oláh Ibolya "anyácskája": Ami most jön, ahhoz nem szeretném, hogy közöm legyen

- 26 évet dolgozott itt, ebből több mint 20 évet vezetőként. Váratlanul érte a váltás?

- Nem mondhatnám. Amikor az új döntésmechanizmust megismertem, miszerint ezentúl nem a közgyűlés, hanem egyetlen személy dönt a kinevezésemről, már a pályázatbeadáskor tudtam, hogy nem leszek tovább igazgató. Talán egyedül a gyerekeket érte váratlanul a hír, másokat kevésbé. Az utóbbi években nem volt jó a gyerekotthont sem irányítani, mert azt láttam, hogy ami nekem érték, konkrétan a gyerek, az ember, az ma Magyarországon nem érték. Kiszálltam, mert ami most a gyermekotthonban következni fog, ahhoz nem szeretném, hogy közöm legyen. Nem akarok erről többet mondani.

- Akkor hogyan tovább?

- Régóta az van bennem, hogy amit mi csinálunk, annak nem sok eredménye van, hiszen 14-18 éves korban, amikor a gyerekek többsége bekerül a gyermekotthonba, már gyakorlatilag nem tudsz velük mit kezdeni. És tudod azt, hogy azzal, amit csinálsz, legfeljebb a felületi problémákat tudod kezelni: ha nagyon ügyes vagy, eléred azt, hogy a gyerekkel legalább addig nincs probléma, amíg itt van. Aztán visszakerül az eredeti környezetébe, vagy csak kilép az utcára, és ugyanazok a hatások érik, amelyek miatt ide bekerült, és elcsúszik.

Ha az ember valóban segíteni akar, akkor egyrészt azt jóval korábban kellene kezdeni, családgondozással is egybekötve, másrészt azon kellene gondolkodni, hogyan lehet őket munkához, fedélhez juttatni, miután innen kikerülnek. Most ezek a kérdések foglalkoztatnak engem.

- Mindebből a foglalkoztatás tűnik a legnehezebb feladványnak…

- Nehéz, de nem reménytelen. Létrehoztunk egy szociális szövetkezetet, hogy az állami gondozásból kikerülő fiataloknak munkalehetőséget nyújtsunk, köztük egy 3 gyerekes egyedülálló anyának is. Ezt továbbra is csinálni fogom. Amikor elnyertük a közel 38 millió forintos pályázatot képzésre és foglalkoztatásra, összeverbuváltam ezeket a fiatalokat. Volt a csapatban egy olyan gyerek, aki elképesztő nyomorból, még 16 évesen került a gyermekotthonba, mi tanítottuk meg írni-olvasni, szakmát is szerzett, állattenyésztő lett, majd 18 évesen hazament a cigánytelepre. Rettenetesen sajnáltam, mert kiváló képességű gyerek volt.

Amikor a pályázati pénzt elnyertük, elmentem ehhez a fiúhoz is a cigánytelepre, és mondtam neki: látod, itthon vagy 2 éve, nem haladsz semerre, gyere vissza és tanulj. Visszahoztam az utógondozóházba, és szakmunkás-bizonyítványt szerzett faművesként. A pályázati pénzből 12 gyereknek csináltuk meg a képzését, és 8-at tudunk foglalkoztatni a képzést követő egy évben. Most azon jár az agyam, hogyan tudnánk minél jobban működtetni ezt a szövetkezetet, hogy hosszabb távon is tudjunk munkalehetőségeket biztosítani az állami gondozottaknak.

- Miért kerülnek be ezek a gyerekek a tiszadobi gyermekotthonba?

A teljes interjút az