Október végéig lehet pályázni a jövő évi roma nemzetiségi támogatásokra
A pályázatok beadási határideje 2021. október 28.
Meghirdették a 2022. január 1. és december 31. közötti megvalósítási időszakra szóló roma nemzetiségi támogatások pályázatát – közölte a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság szerdán az MTI-vel. Közleményük szerint az idén a költségvetési támogatások keretösszege emelkedett, így 620 millió forint áll rendelkezésre a pályázat négy alprogramjában.
A roma nemzetiségi civil szervezetek támogatására 200 millió forintot (minimum 300 ezer, maximum 2 millió forint igényelhető), roma hagyományőrző táborok szervezésére pedig 250 millió forintot fordíthatnak a pályázók (minimum 500 ezer forint, maximum 2 millió forint pályázható) – ismertették.
A roma kultúra népszerűsítésére 160 millió forint áll rendelkezésre: minimum 300 ezer forint, maximum 1,2 millió forint igényelhető. Roma nemzetiségi pedagógusok továbbképzésére 10 millió forintot fordíthatnak (minimum 300 ezer, maximum 4 millió forint igényelhető).
A támogatások célja a magyarországi roma nemzetiség önazonosságának megőrzése, érdekképviselete, nyelvének, kultúrájának, hagyományainak, szellemi és tárgyi emlékeinek ápolása és ezek továbbadása a következő generációknak, akár oktatással, akár táboroztatással, akár kulturális programok szervezésével – írták. A pályázatok beadási határideje 2021. október 28. További részletek a pályázatokról a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság honlapján olvashatók.
(Kiemelt képünk illusztráció)