Ököllel, bőrszíjjal ütötte-verte a rábízott testvéreket a berettyóújfalui nevelőszülő, de még ő lett beteg

2019. március 5., 10:17

Szerző:

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki a gondozására bízott három kiskorú gyermeket otthonában rendszeresen megverte. 

A vádlott nevelőszülői feladatokat látott el berettyóújfalui házában, 2014. januárjában, illetve 2014. májusában került hozzá a három kiskorú gyermek 10, 7, illetve 6 évesen, akik testvérek voltak.

A férfi egészségi állapotának megromlása miatt kérte nevelőszülői jogviszonyának megszüntetését, ezt az illetékes hatóság 2017. június 15-én határozattal megszüntette. A három gyermek ekkor másik nevelőszülőhöz került Nádudvarra.

A gyerekek ezután merték elmondani új gondozójuknak a velük történteket, azt, hogy 2014. májusa és 2017. áprilisa közötti időszakban a vádlott nevelési, fegyelmezési célból rendszeresen megverte őket puszta kézzel, bőrszíjjal, illetve légycsapóval.

Arra is volt példa, hogy a 10 éves gyermeket utasította, hogy verje meg a 7 éves testvérét.

A vádlott magatartásával a három kiskorú sértett testi, értelmi és érzelmi fejlődését veszélyeztette – írta az Ügyészség