Még mindig súlyos az óbudai tűz sérültjének az állapota

2020. január 13., 12:24

Szerző:

Továbbra is súlyos állapotban van az óbudai tűz sérültje. Egy szomszédja elmondása szerint a leszakadó vezeték égette meg több helyen is a férfit – írja a 24.hu.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője, Kolozsi Péter közölte az MTI-vel, hogy leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületben, a Kunigunda útján vasárnap este. Egymás mellett álló épületek égtek nem messze a Dinamó utca sarkától. A vezetéket áramtalanították, a sérült férfit a mentők kórházba szállították.

A körülmények tisztázására tűzvizsgálati eljárás indult.

 

Az később derült ki, hogy összesen öt épület gyulladt ki, ezek közül négy lakóingatlan. A tűzeset miatt az összes épület lakhatatlanná vált. A tűzoltók több gázpalackot is kihoztak az épületekből, de egy szemtanú szerint előtte az egyik faházban gázpalackok robbantak fel. Akadt gázpalack, amelyik a detonáció következtében kirepült a házból.

Kolozsi Péter a 24.hu érdeklődésére azt mondta, hogy az eddigi vizsgálatok azt állapították meg, hogy

nem a robbanás okozta a tüzet, hanem az, hogy megolvadt a leszakadt magasfeszültségű vezeték. Azaz csak a tűz terjedése miatt robbantak fel a gázpalackok az egyik ingatlanban.