Nyugdíjprémium: akár egy vacsorára is elég lehet az idei prémium

Maximum kétezer forint lehet a nyugdíjprémium idén. Ezt a nyugdíjguru.hu számolta ki, miután 3,6 százalékos GDP-növekedéssel kalkulál a kormány. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint egyetlen vacsorára telhet a jutalomból, ha a várt ütemben bővülne a gazdaság. Pedig azt mondják, idősek százezrei tengődnek az országban – írja az rtl.hu.

2024. január 23., 09:42

Szerző:

A miniszterelnök múlt pénteken az állami rádióban azt mondta, idén is kifizetik, de a gazdaság teljesítménye éppen csak alátámasztotta a 13. havi nyugdíjat. „Én úgy látom, hogy az infláció visszaemelkedésének az esélye Magyarországon minimális. Ezért inkább azt tartom kérdésesnek, hogy elgondolt ütemben tudjuk-e növelni a gazdaság teljesítményét” – mondta január 19-én Orbán Viktor. Ám másnap a pénzügyminiszter a Világgazdaságnak azt mondta, „reálisnak tartja” hogy idén nyugdíjprémiumot is fizessenek a nyugdíjasoknak. Ez akkor jár, ha meghaladja a 3,5 százalékot a gazdasági növekedés.

És Varga Mihály szerint éppen 3,6 százalék lesz idén. Erről itt írtunk bővebben.

Ez alapján számolta ki a nyugdíjguru.hu a törvény alapján várható prémiumot.

„A 3,6 és a 3,5 különbözete 0,1. Ezzel kell megszorozni a november nyugdíj egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot. Ha 20 ezer forintot megszorzunk egytizeddel, akkor 2 ezer forintos összegről beszélünk. Ez lenne nyugdíjprémium maximuma”

 – magyarázza Farkas András, a Nyugdíjguru vezető elemzője az rtl.hu beszámolója szerint.

Akinek 80 ezer forintnál kisebb a nyugdíja, 2 ezer forintnál is kevesebb prémiumra számíthat. Pedig a jutalom maximális összegéből is legfeljebb 5 kiló krumplira vagy 2 kiló kenyérre, esetleg 1 kiló zsírra telne a KSH adatai alapján.

„2 ezer forint gyakorlatilag semmire nem elég. Egy vacsorát lehet belőle enni, vagy egyszeri étkezéshez lehet élelmiszert vásárolni” – mondta Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) alapító elnöke.

A Nyuszet szerint nagyjából 400 ezer nyugdíjas legfeljebb havi 120 ezer forintot kap. Azt mondják, rájuk a 13. havi nyugdíj és a várható prémium ellenére nélkülözés vár idén.

„Ők azok, akiknek semmi tartalékuk nem volt, és most is egyik nyugdíjtól a másikig alig tudják kihúzni. Külső vagy családi segítség nélkül nem is tudnak megélni se normálisan belőle”

A KSH legutolsó adatai szerint 2022-ben kevesebb mint 18 százalékról több mint 20-ra nőtt a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett magyar nyugdíjasok aránya.

Ahogy korábban írtuk: a kormány hivatalosan is lejjebb hozta az idei GDP-növekedési várakozását. A friss szám azért érdekes, mert pont annak a határán billeg, hogy a nyugdíjasok jogosultak lesznek-e a prémiumra. Ennek apropójából összeszedtük, hogy 2024-ben mire számíthatnak a nyugdíjasok, a nyugdíjemelés, a 13. havi nyugdíj mit is jelent majd számukra a gyakorlatban. 

A nyugdíjasok idén is megkapják a tizenharmadik havi nyugdíjat. Erre a magyar gazdaság képes lesz. (Orbán Viktor)

– ez jelent meg hétfőn a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán.

Tizenharmadik havi nyugdíj

Idén februárban érkezik a 13. havi nyugdíj kifizetése, amire a 2024-es költségvetésben 449 milliárd forintos kiadást irányzott elő a kormány. Az átlagnyugdíj esetében ez 231 ezer forintnyi plusz jövedelem idén. 

Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában úgy fogalmazott: minden évben „komoly beszélgetés” a pénzügyminiszterrel, hogy biztosan ki tudja-e fizetni a 13. havi nyugdíjat egy összegben, úgy, ahogy várják a nyugdíjasok. Jelezte: idén már ez a beszélgetés megvolt, így biztosan mondhatja, hogy az idei évben is meg fogják kapni a nyugdíjasok a szokott rendben a 13. havi nyugdíjat, a magyar gazdaság ebben az évben is képes lesz ezt biztosítani.

Közel 400 ezer forinttal is magasabb lehet a nyugdíj

Amennyiben tehát mindhárom, idén a nyugdíjasokat érintő tétellel számolunk, akkor az időskorúak jövedelmi helyzete így változhat 2024-ben az átlagnyugdíj szintjén: 

  • A 6 százalékos januári emelés havi 13 ezer forintos pluszt jelent, ami éves szinten 157 ezer forint.
  • Az egyszeri nyugdíjprémium 2000 forint lehet az átlagnyugdíj esetében.
  • A 13. havi nyugdíj februári érkezése pedig 231 ezer forintos plusz összeget jelent. 

A Portfolio számításai szerint 

Egy év alatt, összesen 390 ezer forintnyi plusz jövedelmet jelenthet az átlagnyugdíj szintjén.

A költségvetés mindezekre várhatóan összesen 850 milliárd forintnyi összeget fizet ki idén (az emelés kb 370 milliárd forintba került az év elején, a 13. havi nyugdíj 449 milliárd forintba, a nyugdíjprémium pedig 20 milliárd forintba).

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash.com)

Tegnap 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Tegnap 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.