Megszűnhet a nyugdíjasok támogatatott nyaralása

2020. június 19., 06:33

Szerző:

Idén összesen 6500 nyugdíjas kap támogatást az üdüléséhez az Erzsébet-program keretében – tudta meg a Népszava. Tavaly még majdnem 60 ezer nyertes foglalt kedvezményesen szállást, két éve pedig 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő használhatta ki a lehetőséget.

A lap szerint ez a nyugdíjasok szociális üdültetésének végét jelzi.

Az Erzsébet-utalványok forgalmazása 2019. január 1-jétől megszűnt , így a szociális üdültetési programokat működtető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak (MNÜA) nincs bevétele, ezért megszűnik az a törvényi kötelezettsége is, hogy megszervezze ezeket a programokat. A 2018-ban kibocsátott utalványok után járó jutalékokat tavaly még erre tudták költeni, ősszel kiírták a pályázatokat, mára viszont már nincs elkölthető bevétele az alapítványnak – olvasható a pénteki Népszavában.


Fotó: Magyar Sajtófotó Pályázat

A törvénymódosítás, amelynek értelmében a jövőben kifejezetten a szegény gyerekeknek szól az Erzsébet-program, kivette a szövegből a szociálisan rászoruló kifejezést és már csak a gyerekek üdültetése és étkezése maradt benne.

A szociális üdüléseket a jogszabály kétharmados elfogadásáig közfeladatot ellátó szervként a MNÜA szervezte, de az alapítvány erre vonatkozó feladatait is eltörölte a módosító javaslat, amely idén január 1-jén lépett hatályba – írta meg korábban a Napi.hu.

A kormány megszünteti a fizikai TAJ-kártyát, és teljesen digitális rendszerre áll át az egészségbiztosítás igazolásában.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.