Nyomozás a feloszlatott Magyar Gárda honlapján közzétett felhívás miatt

- Egyesülési joggal visszaélés miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy, a Magyar Gárda honlapján, a szervezet jogerős feloszlatása után megjelent felhívás miatt - írta szombati számában a Népszava. A lapot az MTI szemlézte.

2009. július 4., 15:30

A lap közlése szerint, aki jogerősen feloszlatott szervezetet tovább működtet - mint amilyen csütörtök óta a gárda -, akár szabadságvesztéssel is büntethető.

A Népszava értesülése szerint az eljárást ismeretlen tettes ellen indították. Felidézték: a Büntető törvénykönyv szerint "aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő". Ez pedig a gárdára az ítélet után igaz lehet - írta a lap.

Az, hogy a gárda folytatja tevékenységét, egyáltalán nem meglepő. Ezt Gaudi-Nagy Tamás, a feloszlatott szervezet jogi képviselője és Vona Gábor elnök is kijelentette a per után. A tagok véleménynyilvánítási jogát a csütörtöki ítélet nem korlátozza - közölte a Fővárosi Ítélőtábla. E szavakat az alperesek úgy értelmezték, hogy a gárda egykori tagjai utcára vonulhatnak, akár még egyenruhában is - olvasható a cikkhez fűzött keretes írásban.