Nyolc magyar bort díjaztak Olaszországban
heol
2010. április 13. 19:00 K. G.
SIKER | Nyolc magyar, köztük két gyöngyösi és egy egri borászatot is díjaztak az egyik legrangosabb borversenynek számító Vinitaly-n.
A 18. alkalommal megrendezett nemzetközi veronai megmérettetést a világ legszigorúbb borversenyének is tartják. A Vinitaly-n kategóriánként csak négy érem – egy-egy nagy arany, arany, ezüst és bronz – adható, így az éremosztási arány mindössze 2–3 százalék a más borversenyeken alkalmazott 30 helyett. A magas pontszámot elérő boroknak a zsűri Gran Menzione-t, elismerő oklevelet ad. Idén a 27 ország több mint ezer borászata által benevezett 3646 mintát egy 105 fős ítészcsapat bírálta el.
Szűkebb pátriánkból a gyöngyösi Bárdos és Fia Pincészet 2009-es Mátrai Pinot Grigio-ja, az ugyancsak gyöngyösi Borpalota 2005-ös késői szüretelésű Szürkebarátja, illetve az Egri Korona Borház 2006-os Selection Egri Kékfrankosa nyert Gran Menzione-t.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Bárdos Benjámin, a Bárdos és Fia Pincészet tulajdonosa elmondta: borászatuk már nem először szerepel sikerrel az olaszországi városban, 2007-ben már nyertek itt aranyérmet. Csak forgalomban lévő borokkal neveznek a versenyekre, így a Mátrai Pinot Grigio is kapható. Dunai György Sándorné, a Borpalota Kft. ügyvezető igazgatója megjegyezte: ez a boruk 2008-ban, háromévesen már nyert a Vinitaly-n. Mivel reduktív eljárással készült borról van szó, különösen mutatja a nagyszerűségét, hogy – a közvélekedéssel ellentétesen – ötéves korára sem „esett szét” a bor, sőt ismét díjazásra érdemesnek találták. Az Egri Korona Borház Selection Egri Kékfrankosa is sikerrel szerepelt már más borversenyeken: a veronai már a negyedik nemzetközi elismerése.
Tetszett a cikk? Ossza meg! iWiW Facebook Twitter A+
Betűméret növeléseA-
Betűméret csökkentéseP
Nyomtatás@>
Továbbküld|<
MegosztKAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A Szépasszony völgyében is egri bort készítenek
Boresttel is készülnek az egri borbarát hölgyek
Jótékonysági árverésen Sike Tamás Magnumja
A piaristák is keresik a saját borukat
Nem használhatja az „egri” nevet Vincze Béla
HIRDETÉS
Dinamikus tárhely
Webáruházaknak, ügyviteli- és kommunikácós rendszereknek.
Gyors+ megbízható!
Tetőablakot keres?
Piacvezető VELUX tetőablakok most 28% kedvezménnyel!
www.tetocentrum.hu
Kapcsolódó témák
Bor és szőlő
Webáruház 0Ft- ért?
Most ingyen létrehozzuk Önnek profi, testre szabható webáruházát!
havidíj 4968Ft
Ország-világ hírei
Nem lesz miniszterelnök-jelölti vita
Nem mond le Szigeti Péter
Lendvai bejelentette a visszalépést az LMP furcsálja a gesztust
A cikk küldése e-mailbenX Cikk címe:
Egri és gyöngyösi borászok sikerei Veronában, a Vinitaly-nCímzett neve *:
Címzett e-mailcíme *:
Feladó neve *:
Feladó e-mailcíme *:
Üzenet:
A fenti képen látható ellenőrzőkód:
*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!
A cikket elküldtük!
Cikk megosztása a közösségi portálokonX Iwiw TwitterFacebookPropeller Del.icio.us
Kötelező 30-55%-os* kedvezménnyel!